A tengely követése

Hogy hogy telik a napom? Fölkelek korán, a pont elég alvás után teázom és zabkását eszem, nagyokat sétálok erdőn-mezőn, bevásárolok, főzök, mosogatok, mosok, teregetek, elpakolok, takarítok, rengeteget olvasok, szakirodalmat, szépirodalmat, krimit, folyóiratot, amit tetszik, meg írok is, néha a varrással is kísérletezem jó társaságba járok, meg néha cukrászdába meg könyvtárba természetesen délutánonként teázok vagy macikávézok egy könyv mellett, sütit sütök és eszem (angol teasüteményt, sütőtökpitét és társaikat) néha még aludni is sikerül délután reggel és este beszélgetünk a Kedvessel, hétvégenként misére megyünk, családozunk, együtt főzünk vagy befőzünk, kirándulunk... és jut idő az imádságra és a hálaadásra is. Ó igen, és mindig itt van velem a legkedvesebb kis fickó, Jakab, aki mellett az élet egy csoda, és az is az, hogy hagy időt az apró és szükséges örömöknek. Lenyűgöző figyelni, ahogy kinyílik a világra. Persze, mindig hiányzik valami. De ez nem panas...

Saját találmányú étek, nem volt itthon hús, de sok hagymával és tojással is működik. Készítettem kelt tésztát: fél élesztő meleg vízben cukorral, a kályha mellett kelt egy kicsit, majd liszttel, egy tojással és margarinnal összekevertem, és megint pihentettem. Közben a zsidótojás: öt tojást megfőztem, a sárgáját összetörtem, a fehérjét felvágtam, olívaolajjal-sóval-borssal és egy fej apróra vágott hagymával elkevertem. Mindeközben három fej hagymát megdinszteltem fokhagymával, valamint kiolvasztottam és fokhagymával elkevertem egy fagyasztott spenótot. Ja, és egy adag rizst is főztem a rizsfőzőben (így kényelmes). A spenót kivételével összekevertem a tojást, hagymát és a rizst, aztán mindezt kikent jénaiba rétegeztem: tészta, tojásos hagyma, spenót, tészta (csak úgy kézzel nyújtva, lusta asszony módra). A tetejére ment még egy tojás (a hetedik). Fél órát sütöttem nagy lángon (kb 200 fok). Ó, és nagyon hasznos, ha valaki megfogja mindeközben Jakabot... Köszi, Papa.

Nem vagyok nagyon nagy krimiolvasó, de azért van néhány kedvencem, klasszikusok közt is, meg szokatlanok közül is. Szeretem a krimiket: szeretem a rejtvényeket, a logikus gondolkodást, a játékot, amelyet az író játszik az olvasóval a szereplőkön keresztül, hogy hagyom magam becsapni. Szeretem azt is, hogy egy olyan világba nyerek bepillantást, amely nem az enyém, de a könyvek által közelebb kerülök hozzá. (Ismer valaki indián krimit? Kamasz korom óta nagy rajongója vagyok az indiánoknak is). Természetesen szeretem az irodalomban, főleg a drámákban megjelenő nyomozási szálat is, de itt most kifejezetten a könnyű krimikről "értekezem" - vagyis ismertetem a kedvenceimet. Csak hogy meglegyen. Egyébként Poe amúgy is nagy kedvencem, (kamaszkor óta, szintén), C. Auguste Dupin ugyan nem a szívem csücske, de Poe detektívnovelláit is szerettem. Nagyon trükkös, nagyon szigorú, nagyon logikus, igen komor, és úgy tud ábrázolni egy szituációt, hogy az olvasó képzeletére hagyja a lénye...

Jakab: mászik, föltérdel, föláll, beszél (határozottan dallama van, magánhangzókat és mássalhangzókat egyaránt mond. Az ősz: köszöni, jól van, mi is jól vagyunk, fával tüzelünk, saját pálinkát iszunk (én azért nemigen), csipkebogyót szárítunk, gombát szedünk, és hallgatjuk a fák lehulló levelének lágy neszét. Jakab meg is kóstolja, ami azt illeti, mármint az avart. Azt figyeltem meg, hogy elképesztő és meglepően erős indulatokat képes kiváltani belőlem az, ha egyszerre esik meg az, hogy fáradt vagyok (nem aludtam eleget), és Jakab is keveset aludt, és sehogy sem akarja azt csinálni, amit én szeretném (szopizni, aludni, hagyni magát pelenkázni, nem menni a tűzhelyhez/kukához, vagy ellenni egyedül). Meglepett ez, és muszáj kontrollálnom - elvégre én vagyok a felnőtt. Nem akarja, nem kényszeríthetem, mert attól még, hogy kicsi, még ugyanolyan tiszteletet érdemel. Úgy gondolom, hogy tudom, mi a jó neki? Hát nem biztos. Általában odafigyelek rá, a ritmusára, hogy épp mire van szüksége....

Mióta a saját utamat járom, nagyon sok minden kötődik az őszhöz. Az assisi csoda-hetek kivételével, ami nyáron és télen volt, illetve a svéd telet kivéve tulajdonképpen mindig az ősz volt a nagy utazások és a nagy változások évszaka. Minden helyhez ízek és illatok, emberek és kalandok sokasága fűződik, és az őszi időjárás és a levegő mindig előhozza – hol ezt, hol azt. Tíz éve, 2006 őszén másodéves egyetemistaként voltunk a néprajzosokkal a moldvai csángóknál, Külsőrekecsinben. Egy életre szóló élmény volt, nem beszélve egy jó barátság és a stoppos karrierem indulásáról. Heten voltunk, mint a gonoszok, nagyon hosszú volt az út, nagyon sáros és nagyon szegény a kicsi falu, de az emberek hihetetlen jószívűek és barátságosak voltak. Ettünk ott galuskának nevezett töltött káposzta-szerűséget, puliszkát, vékony házi csirkét paradicsomos-fokhagymás muzsdéval, házi kenyeret, rettenetes helyi bort és csúszós szilvapálinkát. Ott találkoztam először a zakuszkával is – azóta a Kedves minden ő...

Hanga koreai blogján felbuzdulva én is leírom az átlagos napjainkat, jó időnként leírni, majd vicces lesz visszaolvasni húsz év múlva. Reggel fél hat és fél hét között szoktunk kelni, többnyire Jakab ébreszt (egyszer csak arra ébredek, hogy az arcomba figyel), csöndes amúgy, és jókedvű szokott lenni reggel. Annyira nagyon édes, amikor éppen fölébredt, csak megölelgetem és gyönyörködöm benne. Aztán a Papának szoktam odaadni, amíg a konyhában elkészítem a reggelit (kávé Gyurinak, tea és zabkása magamnak). Jakab aztán eljátszogat a földön, tornászgat, újabban nemcsak kúszik, mászik is, kutyapózba kitolja magát, sőt, térdre felhúzza magát (ma pedig egyszer állásba is, hét hónaposan!). Persze akkor jó, ha egy légtérben vagyunk. Ha az ebéddel a konyhában szöszölök, akkor kirakom az előszobaszőnyegre (nagyobb a motiváció a takarításra...). Olykor délelőtt program van (szopi klub, katolikus baba-mama klub, babás jóga, hordozós klub, baba-mama séta - ez mind van Veszprémben!), vagy boltba ...

Gesztenye Gusztika zöld fa ágán lakott nem volt ködmönkéje, nem viselt kabátot, kalapot. Vastag tüskés bőr volt egyetlen ruhája, hej, az istenadta, azt is szűkre szabta a szabója rája. Csak hintált, csak palintált hátra meg előre, egyszerre csak hopp, kopp, leesett a földre. Leesett a földre, lefeslett a bőre, – fékomadta! – de szép legény lett belőle! Nagybátyám harmincas-negyvenes évekbeli elemista olvasókönyvéből. Édesanyámtól tanultam, s ősztájon, mikor rugdosom a fényes új gesztenyéket, és zsebre rakom a legszebbeket, mindig eszembe jut. Veszprémben az ősz gesztenyeillatú, Szegeden platán, de mindig eszembe jutnak a nagy őszi utazások is, Finnország, Korea, a Camino. Az illatok egész máshol tárolják az emlékeket. Az idei ősz azt hiszem, babaillatú marad.