Quotidiani
Régen írtam. Amikor túl sok minden történik, még túl nagyok a hullámok ahhoz, hogy megkíséreljem megkérni a szavakat, hogy próbálják meg rögzíteni - a hullám léte a mozgás. Nagyot fordult az életem, és szerencsémre - s a blog szerencsétlenségére - ezek az események épp az elmesélhetőség határán vannak. Jele ez annak, hogy élek, igazán élek, nem pedig valaki megfestett, bekeretezett és falra akasztott képére vagyok felmázolva. Néha megpróbálom mások szemével nézni az életemet (egy-két visszajelzés alapján is), de persze reménytelen vállalkozás. Talán furcsának tűnhet, hogy egy helyben vagyok, a szülővárosomban. Hova lett a kalandozó könyvbagoly, a mindig pattogó, az egy helyben megmaradni nem tudó, az éjszakákat végigtáncoló? Jelentem, itt van. Csak pihen egy kicsit. Változik, hála Istennek. Az volna baj, ha nem változnék. Valahol mégis ugyanaz vagyok. A kalandok és az élet bennem van, nem rajtam kívül. Küzdelmek vannak, mindig vannak, de napról napra több nyílik nekem az életből.