Quotidiani
Régen írtam.
Amikor túl sok minden történik, még túl nagyok a hullámok ahhoz, hogy megkíséreljem megkérni a szavakat, hogy próbálják meg rögzíteni - a hullám léte a mozgás. Nagyot fordult az életem, és szerencsémre - s a blog szerencsétlenségére - ezek az események épp az elmesélhetőség határán vannak. Jele ez annak, hogy élek, igazán élek, nem pedig valaki megfestett, bekeretezett és falra akasztott képére vagyok felmázolva.
Néha megpróbálom mások szemével nézni az életemet (egy-két visszajelzés alapján is), de persze reménytelen vállalkozás. Talán furcsának tűnhet, hogy egy helyben vagyok, a szülővárosomban.
Hova lett a kalandozó könyvbagoly, a mindig pattogó, az egy helyben megmaradni nem tudó, az éjszakákat végigtáncoló? Jelentem, itt van. Csak pihen egy kicsit. Változik, hála Istennek.
Az volna baj, ha nem változnék. Valahol mégis ugyanaz vagyok. A kalandok és az élet bennem van, nem rajtam kívül. Küzdelmek vannak, mindig vannak, de napról napra több nyílik nekem az életből. Mint az idővirágok Ende Momo-jában.
Most, most találtam meg az áldott hétköznapokat, melyeket két éve keresek, mióta fra Michele - azóta padre - egy szerelmetes és azóta is erőt adó levelében megírta nekem:
La bellezza nasce dai limiti. 1° LIMITE: IL TUO BENEDETTO QUOTIDIANO. Lì è il deserto dove Gesù parlerà al tuo cuore. Sai il Vento soffia nel deserto e lo senti perchè incontra ostacoli. Non buttare via niente della tua storia. Lì il Vento dello Spirito farà sentire il suo Soffio.
Vagyis: a szépség a határokból születik. Az első határ: a te áldott hétköznapjaid. Ott van a sivatag, ahol Jézus a szívedre beszél. A Szél ott fúj a sivatagban, és azért érzik, mert akadályokba ütközik. Semmit ne dobj ki a te történetedből. Ott a Lélek sugallatát érezni a fúvásban.
Most más került az előtérbe, és én boldogan változom a gyermekkel, aki növekszik a méhemben. Máshogy, mint elképzeltem, másképp kicsit, mint az ősi rítusok diktálják - eljön az is - de asszonnyá válok. Lassan három férfira mosogatok, takarítok - és minden nyűge ellenére rettenetesen élvezem, és boldog vagyok vele.
Esik az októberi eső a dunántúli városkára, hallgatom, dalolok, olvasok, és minden egyes porcikámmal élek.
(Ugyanúgy, mint eddig mindig, csak most másképp.)
Százezer oldalam és százezer arcom van. És még annál is több.
"Most, amikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy"
- mondta volt Tandori. Áldassék az emberi alkotó képzelet, a felejtés és az emlékezet, a kötéltánc folymatossága.
Amikor túl sok minden történik, még túl nagyok a hullámok ahhoz, hogy megkíséreljem megkérni a szavakat, hogy próbálják meg rögzíteni - a hullám léte a mozgás. Nagyot fordult az életem, és szerencsémre - s a blog szerencsétlenségére - ezek az események épp az elmesélhetőség határán vannak. Jele ez annak, hogy élek, igazán élek, nem pedig valaki megfestett, bekeretezett és falra akasztott képére vagyok felmázolva.
Néha megpróbálom mások szemével nézni az életemet (egy-két visszajelzés alapján is), de persze reménytelen vállalkozás. Talán furcsának tűnhet, hogy egy helyben vagyok, a szülővárosomban.
Hova lett a kalandozó könyvbagoly, a mindig pattogó, az egy helyben megmaradni nem tudó, az éjszakákat végigtáncoló? Jelentem, itt van. Csak pihen egy kicsit. Változik, hála Istennek.
Az volna baj, ha nem változnék. Valahol mégis ugyanaz vagyok. A kalandok és az élet bennem van, nem rajtam kívül. Küzdelmek vannak, mindig vannak, de napról napra több nyílik nekem az életből. Mint az idővirágok Ende Momo-jában.
Most, most találtam meg az áldott hétköznapokat, melyeket két éve keresek, mióta fra Michele - azóta padre - egy szerelmetes és azóta is erőt adó levelében megírta nekem:
La bellezza nasce dai limiti. 1° LIMITE: IL TUO BENEDETTO QUOTIDIANO. Lì è il deserto dove Gesù parlerà al tuo cuore. Sai il Vento soffia nel deserto e lo senti perchè incontra ostacoli. Non buttare via niente della tua storia. Lì il Vento dello Spirito farà sentire il suo Soffio.
Vagyis: a szépség a határokból születik. Az első határ: a te áldott hétköznapjaid. Ott van a sivatag, ahol Jézus a szívedre beszél. A Szél ott fúj a sivatagban, és azért érzik, mert akadályokba ütközik. Semmit ne dobj ki a te történetedből. Ott a Lélek sugallatát érezni a fúvásban.
Most más került az előtérbe, és én boldogan változom a gyermekkel, aki növekszik a méhemben. Máshogy, mint elképzeltem, másképp kicsit, mint az ősi rítusok diktálják - eljön az is - de asszonnyá válok. Lassan három férfira mosogatok, takarítok - és minden nyűge ellenére rettenetesen élvezem, és boldog vagyok vele.
Esik az októberi eső a dunántúli városkára, hallgatom, dalolok, olvasok, és minden egyes porcikámmal élek.
(Ugyanúgy, mint eddig mindig, csak most másképp.)
Százezer oldalam és százezer arcom van. És még annál is több.
(a kép tavaly készült Gyimesközéplokon,
Gebauer Hanga műve. Köszönöm.)
"Most, amikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy"
- mondta volt Tandori. Áldassék az emberi alkotó képzelet, a felejtés és az emlékezet, a kötéltánc folymatossága.
Megjegyzések