A tengely követése

Gyerekként az egész világot akartam. Szőröstül-bőröstül. Mindent. Aztán lassan beláttam, hogy nem lehet minden könyvet elolvasni. Aztán azt is, hogy nem lehet mindenhova elutazni. Hogy nem lehet minden csodálatos fiúhoz férjhez menni. Nem lehet mindenkinek a legjobb barátja lenni. Nem lehet MINDENT átélni, kapunk így is eleget, csak győzzük kapkodni a fejünket. Nem lehet mindent megérteni, és mindig is lesznek dolgok az életben, amit hagyni kell értetlenül, és tudni, hogy Isten jobban tudja. És itt jön képbe a bizalom. A legújabb: most már tudom, és kezdem elfogadni, hogy nem, nem lehet mindent kimondani, megfogalmazni, elmondani, a szavak keretébe (rácsa mögé) zárni. Kimondatlanul is kell hagyni dolgokat. Elengedni. Hagyni, hogy legyenek, csak úgy. És ami még ennek a tetejére jön, hogy kikerekítse az egészet: unokahúgom született. Jön az élet, nem áll meg. http://e-ternitz.blogspot.hu/2014/01/a-mai-egy-kiveteles-bejegyzes.html

Új értelmet kaptak József Attila sorai . Mert bár a felszínen mindig minden változik, és ez amúgy is ilyen életszakasz, azért a mélyben, nagyon alaposan belegyökereztem az egyetlenbe, akibe érdemes, és innentől kezdve mitől is féljek, miért is aggódnék? Nem érdemes túl komolyan venni mindent. Legfeljebb az igazán értékes dolgokat, azokat pedig nem tudja megváltoztatni semmi külső körülmény, sem pénz vagy annak hiánya, sem hatalom vagy elnyomás, sem élet vagy halál. Itt vagyok. Valahányszor belekezdek valamibe, kifutok a szavak felségterületéről - de nem baj, talán ez jelzi, hogy jó helyen járok. Ide nekem az oroszlánokat, hadd nézzek szembe velük. Ha Isten velem van, semmitől sem félek.

ki vagyok? egyáltalán, miért kell válaszolni erre? Bennem van a kérdés, valószínűleg minden emberben. De mihez mérjem magam, ki vagyok? Stenszky Cecília? világutazó? olvasó-író-költő? múzeumpedagógus? szeptemberben még azt mondtam: tanár néni. most mondjam azt: archivátor? vagy: néprajzos? vagy Isten teremtménye? ki vagyok? Senki nem meri megkérdezni persze, de ha valaki megkérdezné, mit csináltam az elmúlt huszonhét-nyolc évben, mit mondanék neki - mit csináltam? Talán azt válaszolnám: barátokat. nagyon-nagyon-nagyon értékes kapcsolatokat. és némi fényt.

18 tömegközlekedési eszköz (főleg villamos) néhány óra séta tíz percekben három meglátogatás két random ismerős két könyv négy ügyintézés két ének két lábujjhegyen osonás

Ma volt egy ténfergős néhány percem. Aztán véletlenül meghallottam, ahogy egy rigó önfeledten trillázik az alkonyati udvarban, a nyárfán. Kimentem, és csak hallgattam. Tél illata, rigóének. Aztán meghallgattam ezt. Jöhet az alkotás. Egy másik dallamra, családi vállalkozás. Meg csak úgy.

Annyira, de annyira nagyon jó, amikor együtt van a család. Bármelyik ága, és minél többen, annál jobb. És persze, számít, hogy milyen alkalomból gyűltünk össze, esküvő, temetés, vagy csak úgy, és nyilván egyik ág, másik ág külön-külön - de elmondhatatlanul sokat ad. A tudat, hogy összetartozunk, hogy ennyi emberrel van közös identitásunk, hogy Stenszky, Brezovich, Somfai vagy Zeitler vagyok. Ez mind, és még sok más is, és ezeken túl persze önmagam, de ahogy mindenki beleadja magát öntudatlanul az egészbe, megsokszorozódik. Nyáron a Brezovichokkal gyűltünk össze, mindenféle korosztály, indokolatlan vidámságra. Most Dodó temetésén voltunk Debrecenben. És bár temetés, és része a szomorúság, a komolyság, a moderálás, mégis, ilyenkor még jobban kijön, hogy mennyi erőt és szeretetet tudunk adni egymásnak. És hogy az élet ott mozgolódik az unokákban. Kell a búcsú - és kell utána az is, hogy megerősítsük: együvé tartozunk, akkor is, ha csak tízévenként gyűlünk össze. És az, aki elment, csodál

Meghallgattam ez a szilveszter-éji beszédet a Porziuncolából. És most már tudom, mi fogott meg engem ott annyira, most már értem, mi az, ami engem továbbmozdított. Mert ezek a csodálatos ferencesek nemcsak hitelesen beszélnek, s nem csupán Isten szépségét sugározzák, de el is mondják érthetően, mai nyelvhasználattal. Nem újat mondanak - minden benne van a Bibliában. De nem a félelmetes, hanem a szerető Istenről. Nem tudom lefordítani az egészet, de az egész himnusz Isten szerelmes tetteiről és tekintetéről. Hogy Isten a szerelmes tekintetével figyel ránk. Isten szemével látni önmagunkat - ez nem túl gyakori. De Assisiben nap mint nap elhangzik vagy érzik az, hogy Isten gyönyörűnek lát. És nem baj, ha valaki éppen torkig van Istennel, és egyébként is, nem akar semmi vallásos szöveget hallani - itt nem a vallásról van szó, hanem arról, amit mindenki keres, akár bevallja, akár nem. És meg tud szólítani bárkit. Lehet, hogy az is az oka ennek a megérintettségnek, hogy más nyelven van. A n