A tengely követése

akkor élek igazán, ha egy többszörösen vacak napon is azt tudom mondani: köszönöm ezt a napot. meg minden mást is és továbbra is kedves vagyok mindenkihez. és aztán egyszerre csak egy dolgot csinálok, még sokkal inkább, mint máskor. És így már egész élhető. diótörés. rockzene. sütőtökpite. brokkolisaláta. koldusra mosolyogni.

Kölcsönkaptam Török András Budapest könyv útikalauzt, és most már semmi sem akadályozhat meg, hogy céltudatos helyi turista legyek. Ha utazok egyébként, a legritkább esetben használok útikalauzt, csak térképet, meg persze szóba állok a helyi emberekkel. De az, hogy nem egy-két vagy három napom van felfedezni egy várost, hanem egy teljes évem, hihetetlen megnyugtató és lelkesítő egyszerre. Így hát mit csinál a vidékről jött lányka péntek este? Fogja a biciklit, az útikönyvet, egy kulacs teát meg a lelkesedését, és nekiindul a belvárosnak. Hidas estére sikeredett a mai, persze nehéz lett volna nem annak lennie, amikor alkonyatkor figyelhetem Buda, Pest, és a Duna végtelen októberi színskáláját. A függőleges erdő a Gellérthegyen. A Duna kéksége, rajta a Németországba menő uszállyal. Az Erzsébet híd, a Belvárosi templom és a telihold fehéren ragyogó hármassága. A nap utolsó sugarai a Dunakorzón. És a koldus a Lánchíd díszkivilágításában szerényen meghúzódva, s aki jó szóra jobban vágy

Ragyogó napra ébredtem ma, majd kinéztem az ablakon, és konstatáltam, hogy tejköd van. De a negyedik emeletről ez is fényes. Amikor ülök a földön a szobám sarkában, csak háztetőket, fák csúcsát és az eget látom: távlatot. Nagyon, de nagyon kell ez: megvizsgálni a részleteket, de egészben látni a dolgokat. Hát most tanítok, és alámerülök a részletekbe. Egy barátom megkérdezte - nem akartam volna üzleti szférában dolgozni? Határozottan ráztam a fejem - én emberekkel akarok lenni. Akkor is, ha szó szerint alig jut ennivalóra. De itt vannak a barátok, itt van a család, s hogy nem vagyunk egyedül a világban. Kicsit úgy érzem magam, mint Simone Weil, aki otthagyta a tanítást, hogy gyárba menjen dolgozni, puszta szenvedélyes kíváncsiságból: átélni az emberek java részének az életmódját. Egy kicsit így merültem alá a tanárságba. Jó dolog gyerekekkel foglalkozni, akkor is, ha nehéz. Mert tudom, hogy minden, amit teszek, mozdulok, öltözök, mondok, számít. Megmaradhat. Sorsokat formálhat. És

Cseh Tamás Budapest című dala jut az eszembe folyton, ahogy sétálok a városban. Meg van egy másik is, Szeder dala. Sokat tudnék írni, meg fogok is még,  mert most friss a szemem a nagyvárosra. Hogy mindenki rohan, még én is, mert a közlekedés a szükséges rossz, és mindenki addig tologatja, míg már csak rohanni marad idő. Pedig nagyon szép is tud lenni, a villamosvonalak a Duna mentén, a budai vár, a házak, az emberek. Minden kerület tulajdonképpen külön város. Egész máshogy nézem most a térképet is, mint ahogy más-más a hangulata, az illata, a mesélnivalója a különböző negyedeknek. Óriási, embertelenül nagy, mégis élhető tud lenni - bizonyos szempontból. Most itt vagyok. Most tetszik. Óriási ablakom van, még a Sas-hegyet is látom, és a villamos öt percre van. Így még egész jó. Most majd jön a biciklis korszak, ősz, és hiányozni fog a gesztenye, a platán, a ginkó illata. A budapesti ősz csak konzerválódott rothadás-illatú. Azért szép. Szép, és mérhetetlen. Valójában nem láttam m

Valahogy úgy érzem magam, mint amikor vezetni tanultam, és egyszerre huszonöt dologra kellett (volna) figyelnem, de csak kettőre voltam képes koncentrálni egyszerre. Hát ilyen a tanítás. És nagyon sajnálom, hogy nem írt valaki kézikönvet a kezdő tanároknak, mint Eco bácsi írt a szakdolgozatíróknak. Az egyetem valahogy nem készít föl a valódi tanárságra. Persze, ez csak gyakornokoskodás, mi más is lehetne. De mély víz, nadrágszíj-összehúzás és tengernyi dolog egyszerre. Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy az általános iskolai tanárok vannak a megbecsültség-létra leges-legalján. Pedig hát ezzel a korosztállyal foglalkozni is iszonyú fontos és hát nehéz is. Van benne persze sok-sok öröm. Belelátom a gyerekekbe a felnőtteket, és sokszor a felnőtt-arcokat is elképzelem gyermekként. Engedjétek hozzám a gyerekeket. Olyan nagyon tiszták. Van egy kisfiú a napköziben, aki vonatokat rajzol, egész ügyes, és odajött hozzám, nagyon lelkesen mutogatta. Vagy a két kislány, akik alig várják, hogy