A tengely követése

Elgondolkodtam a minap, hogy hányféle könyvet olvasok. Nos, sokfélét, és egyféléből is többet. Aki hasonló könyvmoly-betegségben él nap mint nap, mint én, nagyjából csak az érti, hogy miért van több kupac könyv az ágyam mellett/alatt/fejénél. Nem is tudom, melyikkel kezdjem. Regényt mindig olvasok. Valami jó súlyos szépirodalmat, Böll vagy Thomas Mann vagy Nádas Péter. És persze egy-egy könnyedebb regény, vagy gyerekkori kedves könyv, valami, amit jól ismerek, például a Bibi, a Kicsi ház a nagy erdőben, vagy Winnetou, esetleg Szent Péter esernyője, A kis herceg, a Dzsungel könyve (szóval kamasz-klasszikus). Vagy Szabó Magda, az örök kedvenc. Esetleg Szolovjov Naszreddin hodzsája, vagy a Virágos gyertyák. A kedvenceket mindig újra kell olvasni. Valamint időről időre valami még könnyebbet kívánok meg, olyat, ami történet: valami jó kis krimi, Agatha Christie, vagy esetleg Harry Potter vagy Gyűrűk ura (angolul, esetleg olaszul, ha már nagyon unom magyarul, de a világa hiányzik). És

Volt egy ritka nyugodt karácsonyunk. És volt holmi székely töltött káposztával és barátokkal (meg némi könyvvel) töltött óév is.  Nem írok listát arról, mi mindenért vagyok hálás, de azért számba veszem őket (és meg-megízlelem újra). Főleg az esküvő. Meg a mesemondás. És Jakab, minden nap. És hogy a helyemen vagyok. 

Avagy kis esti komédia. Jakab általában könnyen elalszik, hagyom kifáradni, vacsi, fürdés, még egy kis szaladgálás, és amikor már látom, hogy fáradt, feladom rá az éjszakai pelust, besötétítünk, és éneklek neki, míg szopizik. És itt lesz érdekes a történet: most indult be a beszélőkéje. Ez azt jelenti, hogy a dalokban, amiket milliószor hallott már, elkez ő is aktívan részt venni: ha meghall valami ismert vagy ismertnek vélt szót, abbahagyja a szopit, rám néz, és boldog mosollyal mondja: nem! Vagy: babá! (ugyebár, ragozva használjuk legtöbbször a főneveket). Esetleg: tssszzzz! (vagyis tűz, gyufa, gyertya, tűzhely és egyebek). Illetve: hamm (a tenni és a venni rímpárnál, nyilván az 'enni' szóra gondolva). Tegnap este már egy-egy szótagot előre mondott. Én meg nem tudtam nem hangosan felnevetni. Hát így, álomba kacagjuk magunkat. Néha persze nem, amikor túlpörög, mindig egy kicsi szipogás a vége, de lassan az esti mese is beszáll a lenyugtató folyamatba. Szigorúan kerülve per

Egyre egyszerűbben. Advent.  Várakozás az Úrjövetre.  Várakozás a kétezer éve megszületettre.  Várakozás arra, aki mint Király jön el.  Addig meg tenni azt, amit tennünk adatott, a mindennap apró tetteiben, mindent, mindent szeretettel, "mintha az Úrnak, s nem embereknek" tennénk.