Irányvonalak
Három hónap telt el, mióta megszületett Jakab. Három olyan hónap, amiről nem tudtam, milyen lesz, de ami végül lenyűgözően egyszerű és mégannyira csodálatos lett. A java (és a neheze) nyilván még hátra van, de nem győzök hálát adni Istennek, hogy az időről időre felbukkanó nehézségek és kellő-kelletlen változások ellenére ilyen elképesztően jó dolgom van. Nem véletlen, hogy a frissen született szülők annyit tudnak beszélni a gyermekükről. Olyan horderejű változás ez, mint amikor egy teljesen új szakma, egy teljesen új világnézet és eleddig kevéssé ismert hormonok borítanak el meglepő intenzitással. Mert elképesztő öröm, hogy ember született a világra, és minden pórusom tele van az élménnyel. Nem mintha nem esne jól néha másról beszélni, mondjuk Thomas Mann munkásságáról, de annyira intenzív az élmény, hogy nem lehet – és szerencsére nem is kell - elfojtani. Sok mindenre megpróbáltam felkészülni, és menet közben alakult az is, amire nem lehetett. Mostanra kikristályosodtak az anyas