A tengely követése

A legnehezebb kérdés, amit jobb fel sem tenni a friss / egy év alatti gyermekkel rendelkező szülőknek, az éjszakai alvásra vonatkozik. Nem akarom kifejteni a kisbabák alvási szokásait, leírták sokan, sokkal szakértőbben, mint én, a lényeg: a kisbabák nem alusszák át az éjszakát, többek között ez is a túlélési stratégiájuk része. Amikor a szülő azt mondja, igen, most már átalussza, az kb éjféltől hajnali ötig megszakítatlan alvást jelent. Nekünk nagy szerencsénk van Jakabbal, hiszen este nyolc-kilenc között (olykor kisebb nyűglődések után) leteszem aludni (és legföljebb egy óra múlva én is követem), öt és hat között pedig kel. A kettő között pedig felébred és szopizik, de hogy hányszor és milyen hosszan és hatékonysággal, azt már nem tudom megmondani, mert gyakorlatilag én is háromnegyed részben alszom. Olykor fel-felsír, ezt a mozgásfeljődés számlájára írom. Így azért elég könnyű kibírni. Viszont elgondolkodtató, hogy nekem is erőt kell vennem magamon, hogy lefeküdjek és elalud

A szülés kapcsán – Először a tornatanárok jutottak eszembe. Aztán az osztályfőnökök. Aztán rájöttem, hogy ez majdnem ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a felnőtté válás, a szülővé válás, amiket az ember maga fedez fel. Hogy hogyan kell szeretni, elég jó szülővé válni, szülni stb. Majdnem. Ugyanis ezt lehetne tanítani, de minimum tudatosítani. Az intimtornáról van szó, mindegy, milyen név alatt és milyen formában. Kriston, Cantienica, vagy más. A medencefenék-izmok karbantartásáról. A szülés kapcsán jöttem rá, hogy a nőknek (de a férfiaknak is!) nagy szükségül volna arra, hogy minél korábban, akár már gyermekkorukban megismerjék és megtanulják, hogy a testünk legféltettebb és legtitkoltabb része, melyhez a legtöbb tabu kapcsolódik, szintén gondozásra szorul. Mert attól még, hogy mélyizmok, van dolgunk vele. És sok-sok szenvedést meg lehetne spórolni, ha nemcsak a bicepszet és a hasizmokat erősítenénk, hanem a medencefenék-izmokat is. A szexualitásban is szerepe van. (jó

Ec, mint elimination communication, vagyis inkább természetes csecsemőhigiénia (esetleg pelenkátlankodás). E-cé. Ez a szókapcsolat bennem valami olyasmi tudást juttat az eszembe, ami valaha még a birtokunkban volt, és az volt a legtermészetesebb, de ma már elfelejtettük. Sok ilyen van. Eddig tényleg azt gondoltam, hogy a kisbabák tisztán tartásának egyetlen módja a pelenkázás. A pelenkázás azonban ilyen formán inkább a környezet tisztán tartása a baba körül – nem ugyanaz. Ezzel is úgy vagyok, mint oly sok mással – nem véletlen, hogy ide születtem és ekkor, és nem mondjuk indiánnak hatszáz évvel ezelőtt vagy bárhova máshova. A 21. század Magyarországába kell adaptálni azokat a dolgokat, melyeket újra felfedezek mint ősi bölcsességet. Nem kell tehát vagy-vagy szemlélettel nézni ezt sem. Nem kell azt mondani, hogy ha belevágok, teljesen elfelejthetem a pelenkát. Lehet - sokan, ahol ez a jelenség nem idegen, csinálják - de nem kötelező, és nem amiatt, hogy furcsán néznének, hanem mer

Budapest Valahányszor Budapestre megyek, egy kicsit egy könyv vagy egy film főszereplőjének érzem magamat. Négy éve, mikor Koreában voltam, azt találtam mondani az egyik koreai barátomnak, hogy Budapest számomra az egyik legszebb város - és ezért soha nem élnék ott. Ez azóta megdőlt, hiszen majdnem két évet laktam Budán, de a véleményem nem változott. Az egyik legcsodálatosabb város, és hálás vagyok, hogy ott élhettem. Mégis, találkozások nélkül üresebb volna a város - minden város. Nem teljesen üres, hiszen az ember, ha megy valahová, mindig magával viszi önmagát - még ha nem is találkozna egy kedves pincérrel/hajléktalannal/bárkivel, akkor is találkozna önmagával egy új helyen (ennyi erővel egy magányos hegyre is elmehet az ember, és időnként érdemes is). Négy éve voltunk a Triglavon is. Másrészt a város (és ez nagyjából minden, emberek lakta helyre igaz) az évszázadok alakította kövekkel, épületekkel, fákkal és emlékekkel van tele, kinek-kinek saját érdeklődése szerint: kit az

Mindig újabb és újabb felfedezéseket teszek a babákkal kapcsolatban. Mielőtt Jakab megszületett, fogalmam sem volt a kisgyerekekről (ezt ne felejtsem el, amikor olyanokkal beszélek, akinek nincs gyermeke). Azt hittem, a babák kórházban születnek, (bár tudtam, hogy régen nem így volt), a kiságyban alszanak (végül is a bölcső egy hagyományos bútordarab, nem?), három óránként éhesek (na ja, tápszer, cumisüveg stb), babakocsiban közlekednek (végül is státuszszimbólumként kezdte Viktória királynőnél), és a pürés ételt tudják csak megenni, és azt is úgy kell lenyomni a torkukon. Azt is hittem, a kisbabákat pelenkázni kell, ha valamit, akkor azt muszáj. Így kell és úgy kell. Majd az okos doktorok és védőnők megmondják. Végül is, lehet így is. Van, akinek ez működik, vagy ennek kell működnie valami oknál fogva. Azonban szép lassan tágul a látóköröm és a gondolkodásom. Mert hiszen ezek mind nem szükségesek, csak lehetőségek. Nem ezek az egyedüli opciók. Nem akarok folyton a termés