Az EC-ről
Ec, mint elimination communication, vagyis inkább természetes csecsemőhigiénia (esetleg pelenkátlankodás). E-cé.
Ez a szókapcsolat bennem valami olyasmi tudást juttat az eszembe, ami valaha még a birtokunkban volt, és az volt a legtermészetesebb, de ma már elfelejtettük. Sok ilyen van.
Eddig tényleg azt gondoltam, hogy a kisbabák tisztán tartásának egyetlen módja a pelenkázás.
A pelenkázás azonban ilyen formán inkább a környezet tisztán tartása a baba körül – nem ugyanaz.
Ezzel is úgy vagyok, mint oly sok mással – nem véletlen, hogy ide születtem és ekkor, és nem mondjuk indiánnak hatszáz évvel ezelőtt vagy bárhova máshova. A 21. század Magyarországába kell adaptálni azokat a dolgokat, melyeket újra felfedezek mint ősi bölcsességet.
Nem kell tehát vagy-vagy szemlélettel nézni ezt sem. Nem kell azt mondani, hogy ha belevágok, teljesen elfelejthetem a pelenkát. Lehet - sokan, ahol ez a jelenség nem idegen, csinálják - de nem kötelező, és nem amiatt, hogy furcsán néznének, hanem mert a jelenlegi életembe ennyi fér bele:
jelen esetben moshatós pelenka és EC.
Elmondom, mi a bajom a pelenkával.
Az eldobhatós pelus:
egy, rengeteg pénz, ki győzi kifizetni?
Kettő, irdatlan méretű környezetszennyezés.
Három, büdös.
Négy, kell hozzá mindenféle egyéb vacak, nedves törlőkendő, popsikrém stb.
Öt, folyton emelgetni kell (szokták) a gyerek lábát, ami minden valószínűség szerint nem tesz jót a kisgyermek gerincfejlődésének.
Hat: ó, igen, kényelmes – a szülőnek. A gyereknek nem feltétlenül, neki a legnemesebb testrésze izzad órákig a saját pisijében-kakijában.
A moshatós pelenka már sokkal jobb. Nem termelünk több tonna szemetet gyermekenként. Költséghatékonyabb. Hamarabb lesz szobatiszta a gyermek, mert hamarabb érzi a vizeletet. Jó móka - a nők mindig is szerették a csinos csecsebecséket, áll ez a moshatós pelenkák különféle válfajaira, mintáira stb. Gyakrabban kell cserélni, igaz, és több melóval, kakivakarással jár, de ez csak egy apró adalék az amúgy is tetemes házimunkához, amellyel egy átlag anyukának meg kell küzdenie. De ugyanúgy a szülő kényelmét szolgálja, és a gerincnek sem túl jó - ha csak nem fordítjuk oldalra a babát fenéktörléskor.
Amikor azonban az EC-vel találkoztam, a gondolkodásomat és a szemléletemet kellett átalakítani.
Ahogy olvasgattam különböző tapasztalatokról, valahogy olyan természetesnek találtam, hogy csodálkozom, mások miért idegenkednek annyira tőle.
Nevezhetném igény szerinti ürítésnek is. A baba ÉS a mama igényei szerint (akárcsak a szoptatásnál).
Hiszen általában amúgy is kiismerem a gyermekem ürítési szokásait, tudom, mikor akar kakilni, és most már azt is megfigyelem, mikor kell pisilnie (egyelőre ébredés után, illetve szoptatás alatt veszem észre a jeleket, de van, aki sokkal keményebben tolja).
És azt is megfigyeltem, hogy ha a kisvödör fölé tartom, megszűnik a tekergés, kiengedi, és megkönnyebbül. Ezek szerint segítek is neki.
Igen, az elején biztos, hogy sokkal több időt igényel, míg kiismeri az anya a gyermeke jelzéseit.
Az EC előnyei:
1. sokkal több odafigyelés és kommunikáció a gyermekkel.
2. hamarabb kialakuló testtudatosság (nagy valószínűséggel hamarabb lesz szobatiszta) – következmény és kellemes mellékhatás
3. egészségesebb popsi és alváz – következmény
4. kevesebb vakarnivaló kakis pelus – szintén kellemes mellékhatás
5. olcsóbb mint bármi más megoldás – hasznos mellékhatás
6. környezettudatosabb, mint bármi más megoldás
Az eszközök pedig csak eszközök.
Megfigyelés,
időzítés,
jelzés,
intuíció.
Mindenki saját maga szabja magára hogy mennyit akar pelenkátlankodni. Van, aki teljesen pelus nélkül csinálja. Van, aki mindig tesz biztonsági pelenkát. Van, aki csak reggel csinálja, vagy alkalomszerűen.
A jelzés (hogy pavlovi reflex-szerűen a pssss hangra pisiljen), szintén csak eszköz. Aki akarja, használja, biztos, hogy segít. Az is biztos, hogy nem marad úgy egész életére.
Így csinálom én, kb két hete, a négy hónaposommal:
reggel, mikor látom, hogy tekereg, nyöszörög: kakilnia kell, a vödör fölé tartom, a combjánál fogva, háta a mellkasomhoz. Megkönnyebbül, megvan a reggeli nagy adag (esetleg több részletben). Napközben, ha van időnk, játszóidőben egy ideig pelenka nélkül leteszem, alá teszek valamit, ami pisis lehet (amúgy is olyan ruha van rajtam, amit nem sajnálok nagyon).
Szopizás közben, ha ki-bekapja a cicit, tudom, hogy pisilnie kell, kisvödör (egy kb tízliteres műanyag kecsapos vödröt használunk). Ha hirtelen lecuppan és a szemembe néz, általában kakilnia kell. Ha felébred, megvárom, míg magához tér, vödör. Ha hosszabb ideig a hátamon volt, főleg, ha aludt ott, miután levettem, vödör. Utána megtörlöm vécépapírral (a nedves törlőkendő ezek szerint a rászáradt kakihoz kell), ennyi.
Napi egy-két kaki, három-négy pisi, amit elkapok. Viszont sokkal jobban érzem magam én is ettől.
Moshatós pelussal nem mosok kevesebbet, csak kevesebb kakisat - ellenben sokkal sűrűbben cserélem, ergo lehetőleg száraz pelusban van a gyerkőc. Ha elmegyünk valahova egy-két napra, eldobhatósat használok, ilyenkor általában az EC is szünetel. Erre jó a papírpelenka.
Valaki egyszer azt mondta, nem érdemes nagyobb problémát csinálni belőle, mint amikor náthás a gyerek, és ki kell fújni az orrát. És tényleg ez egy testi funkció, semmi több. Szerintem számít, hogy hogy viszonyulunk hozzá. Hogy bármikor, amikor kicsomagolom, félek, hogy juj, hátha lepisil, vagy uramatyám, lekakil - vagy pontosan tudom, hogy nem fog, de mindenesetre nem ijedek meg, nem tartom gusztustalannak, nem viszonyulok hozzá negatívan - és ezzel nagy eséllyel elősegítem a gyermekem egészséges és természetes hozzáállását az ürítéshez. (A moshatózással amúgy is hozzászoktam a kakis pelusokhoz) Nem stresszelem túl; ha mellémegy, mellémegy, ha pelenkába, hát oda. Ha elkapom, akkor pedig minden alkalommal örülök, és sikerélményem van.
Hogy milyen ügyesek vagyunk. Hogy mennyire oda tudunk figyelni egymásra, még annál is jobban, mint gondoltam, hogy egyáltalán lehetséges.
Szóval ez van. A lényeg nem a teljesítmény, nem a takarékosság, hanem a kapcsolat.
Ez a szókapcsolat bennem valami olyasmi tudást juttat az eszembe, ami valaha még a birtokunkban volt, és az volt a legtermészetesebb, de ma már elfelejtettük. Sok ilyen van.
Eddig tényleg azt gondoltam, hogy a kisbabák tisztán tartásának egyetlen módja a pelenkázás.
A pelenkázás azonban ilyen formán inkább a környezet tisztán tartása a baba körül – nem ugyanaz.
Ezzel is úgy vagyok, mint oly sok mással – nem véletlen, hogy ide születtem és ekkor, és nem mondjuk indiánnak hatszáz évvel ezelőtt vagy bárhova máshova. A 21. század Magyarországába kell adaptálni azokat a dolgokat, melyeket újra felfedezek mint ősi bölcsességet.
Nem kell tehát vagy-vagy szemlélettel nézni ezt sem. Nem kell azt mondani, hogy ha belevágok, teljesen elfelejthetem a pelenkát. Lehet - sokan, ahol ez a jelenség nem idegen, csinálják - de nem kötelező, és nem amiatt, hogy furcsán néznének, hanem mert a jelenlegi életembe ennyi fér bele:
jelen esetben moshatós pelenka és EC.
Elmondom, mi a bajom a pelenkával.
Az eldobhatós pelus:
egy, rengeteg pénz, ki győzi kifizetni?
Kettő, irdatlan méretű környezetszennyezés.
Három, büdös.
Négy, kell hozzá mindenféle egyéb vacak, nedves törlőkendő, popsikrém stb.
Öt, folyton emelgetni kell (szokták) a gyerek lábát, ami minden valószínűség szerint nem tesz jót a kisgyermek gerincfejlődésének.
Hat: ó, igen, kényelmes – a szülőnek. A gyereknek nem feltétlenül, neki a legnemesebb testrésze izzad órákig a saját pisijében-kakijában.
A moshatós pelenka már sokkal jobb. Nem termelünk több tonna szemetet gyermekenként. Költséghatékonyabb. Hamarabb lesz szobatiszta a gyermek, mert hamarabb érzi a vizeletet. Jó móka - a nők mindig is szerették a csinos csecsebecséket, áll ez a moshatós pelenkák különféle válfajaira, mintáira stb. Gyakrabban kell cserélni, igaz, és több melóval, kakivakarással jár, de ez csak egy apró adalék az amúgy is tetemes házimunkához, amellyel egy átlag anyukának meg kell küzdenie. De ugyanúgy a szülő kényelmét szolgálja, és a gerincnek sem túl jó - ha csak nem fordítjuk oldalra a babát fenéktörléskor.
Amikor azonban az EC-vel találkoztam, a gondolkodásomat és a szemléletemet kellett átalakítani.
Ahogy olvasgattam különböző tapasztalatokról, valahogy olyan természetesnek találtam, hogy csodálkozom, mások miért idegenkednek annyira tőle.
Nevezhetném igény szerinti ürítésnek is. A baba ÉS a mama igényei szerint (akárcsak a szoptatásnál).
Hiszen általában amúgy is kiismerem a gyermekem ürítési szokásait, tudom, mikor akar kakilni, és most már azt is megfigyelem, mikor kell pisilnie (egyelőre ébredés után, illetve szoptatás alatt veszem észre a jeleket, de van, aki sokkal keményebben tolja).
És azt is megfigyeltem, hogy ha a kisvödör fölé tartom, megszűnik a tekergés, kiengedi, és megkönnyebbül. Ezek szerint segítek is neki.
Igen, az elején biztos, hogy sokkal több időt igényel, míg kiismeri az anya a gyermeke jelzéseit.
Az EC előnyei:
1. sokkal több odafigyelés és kommunikáció a gyermekkel.
2. hamarabb kialakuló testtudatosság (nagy valószínűséggel hamarabb lesz szobatiszta) – következmény és kellemes mellékhatás
3. egészségesebb popsi és alváz – következmény
4. kevesebb vakarnivaló kakis pelus – szintén kellemes mellékhatás
5. olcsóbb mint bármi más megoldás – hasznos mellékhatás
6. környezettudatosabb, mint bármi más megoldás
Az eszközök pedig csak eszközök.
Megfigyelés,
időzítés,
jelzés,
intuíció.
Mindenki saját maga szabja magára hogy mennyit akar pelenkátlankodni. Van, aki teljesen pelus nélkül csinálja. Van, aki mindig tesz biztonsági pelenkát. Van, aki csak reggel csinálja, vagy alkalomszerűen.
A jelzés (hogy pavlovi reflex-szerűen a pssss hangra pisiljen), szintén csak eszköz. Aki akarja, használja, biztos, hogy segít. Az is biztos, hogy nem marad úgy egész életére.
Így csinálom én, kb két hete, a négy hónaposommal:
reggel, mikor látom, hogy tekereg, nyöszörög: kakilnia kell, a vödör fölé tartom, a combjánál fogva, háta a mellkasomhoz. Megkönnyebbül, megvan a reggeli nagy adag (esetleg több részletben). Napközben, ha van időnk, játszóidőben egy ideig pelenka nélkül leteszem, alá teszek valamit, ami pisis lehet (amúgy is olyan ruha van rajtam, amit nem sajnálok nagyon).
Szopizás közben, ha ki-bekapja a cicit, tudom, hogy pisilnie kell, kisvödör (egy kb tízliteres műanyag kecsapos vödröt használunk). Ha hirtelen lecuppan és a szemembe néz, általában kakilnia kell. Ha felébred, megvárom, míg magához tér, vödör. Ha hosszabb ideig a hátamon volt, főleg, ha aludt ott, miután levettem, vödör. Utána megtörlöm vécépapírral (a nedves törlőkendő ezek szerint a rászáradt kakihoz kell), ennyi.
Napi egy-két kaki, három-négy pisi, amit elkapok. Viszont sokkal jobban érzem magam én is ettől.
Moshatós pelussal nem mosok kevesebbet, csak kevesebb kakisat - ellenben sokkal sűrűbben cserélem, ergo lehetőleg száraz pelusban van a gyerkőc. Ha elmegyünk valahova egy-két napra, eldobhatósat használok, ilyenkor általában az EC is szünetel. Erre jó a papírpelenka.
Valaki egyszer azt mondta, nem érdemes nagyobb problémát csinálni belőle, mint amikor náthás a gyerek, és ki kell fújni az orrát. És tényleg ez egy testi funkció, semmi több. Szerintem számít, hogy hogy viszonyulunk hozzá. Hogy bármikor, amikor kicsomagolom, félek, hogy juj, hátha lepisil, vagy uramatyám, lekakil - vagy pontosan tudom, hogy nem fog, de mindenesetre nem ijedek meg, nem tartom gusztustalannak, nem viszonyulok hozzá negatívan - és ezzel nagy eséllyel elősegítem a gyermekem egészséges és természetes hozzáállását az ürítéshez. (A moshatózással amúgy is hozzászoktam a kakis pelusokhoz) Nem stresszelem túl; ha mellémegy, mellémegy, ha pelenkába, hát oda. Ha elkapom, akkor pedig minden alkalommal örülök, és sikerélményem van.
Hogy milyen ügyesek vagyunk. Hogy mennyire oda tudunk figyelni egymásra, még annál is jobban, mint gondoltam, hogy egyáltalán lehetséges.
Szóval ez van. A lényeg nem a teljesítmény, nem a takarékosság, hanem a kapcsolat.
Megjegyzések
Mivel a csecsemő egy éves kora előtt kevés dolgot tesz tudatosan, ezért ez az EC szerintem marhaság. Abban az értelemben, hogy Ő még nem tudja, hogy mi van, ha bekakil, és mi van, ha bepisil. Jön, aminek jönnie kell, pisi-kaki, általában egyszerre. Arra is oda lehet figyelni, hogy éppen van valami a pelusban, és levenni róla a koszosat. :)
A gyermek 2-3 éves kora körül éri el azt a szintet, hogy tudatosan igényli a szobatisztaságot. Kár ilyen vödrös megoldással bajlódni. Egyet el lehet vele érni... undorodni fog a saját kakijától.
Mivel három Gyermekkel végigcsináltam ezt a történetet, azt is elárulom, hogy mindegyiknél más időszakban jött el a szobatisztaság igénye. Valamelyik 2 nap alatt leszokott a pelusról, volt, amelyik 2-3 hét alatt. És volt, amelyik visított, hogy hova lett a kakija, mert az az Övé volt!!! Mert ragaszkodnak hozzá, ez az egyik produktum, amit "maguktól" csinálnak...
És hozzájuk tartozik...
Summa summarum, lehet, hogy "drága" az eldobhatós pelus, meg nem jó a környezetnek, ezért én újrahasznosított pelust vettem, és örültem, hogy több időm van a Gyerekekkel foglalkozni, holmi pelus vasalás helyett. Az igaz, hogy a kakit vakarni a textilből nem túl jó, viszont a mosószerek, a sok öblítés, a sok víz... mennyivel környezet tudatosabb megoldás ez?
Én még abban az "elavult", "ósdi", és "elmaradott" 20 évvel ezelőtti világban is hagytam a babát babának lenni, a kisovist kisovisnak lenni, és lám.. Egészséges, érett, normális felnőtt Embereket adtam ennek a Világnak.
Természetesen ez az én véleményem.
Mivel olvasom az oldaladat egy ideje, vettem a bátorságot, hogy hozzászóljak a cikkedhez.
Bocs, de nekem itt a saját "kényelmed" jön le, nem a Babádé...
További szép élményeket, és csodás napokat kívánok Neked :)
Igen, mi is felnőttünk valahogy. Semmi baj nincs a klasszikus módszerrel.
De ha figyelmesen elolvasod még egyszer, mit írtam, itt a mi gondolkodásunkat kell egy kicsit szélesebbre tárni. Ezt most nem tudom még elég jól megfogalmazni.
Én hagyom a babámat babának lenni. Semmi kényszer, semmi elvárás nincs felé és magam felé sem. Továbbra is mosok, kakit sikálok, vödröt öblítek, és nem gondolom, hogy bármilyen szempontból rosszat tennék a gyermekemnek. Sőt. Jobban odafigyelünk egymásra, a testünkre.
Lehet, hogy ha majd elmúlik két-három-négy év, visszatérek ide leírni a tapasztalataimat.
Addig is - minden jót, járjon ki-ki a saját útján :)