Újabb meglepetések
Mindig újabb és újabb felfedezéseket teszek a babákkal kapcsolatban.
Mielőtt Jakab megszületett, fogalmam sem volt a kisgyerekekről (ezt ne felejtsem el, amikor olyanokkal beszélek, akinek nincs gyermeke).
Azt hittem,
a babák kórházban születnek, (bár tudtam, hogy régen nem így volt),
a kiságyban alszanak (végül is a bölcső egy hagyományos bútordarab, nem?),
három óránként éhesek (na ja, tápszer, cumisüveg stb),
babakocsiban közlekednek (végül is státuszszimbólumként kezdte Viktória királynőnél),
és a pürés ételt tudják csak megenni, és azt is úgy kell lenyomni a torkukon.
Azt is hittem, a kisbabákat pelenkázni kell, ha valamit, akkor azt muszáj.
Így kell és úgy kell. Majd az okos doktorok és védőnők megmondják. Végül is, lehet így is. Van, akinek ez működik, vagy ennek kell működnie valami oknál fogva.
Azonban szép lassan tágul a látóköröm és a gondolkodásom. Mert hiszen ezek mind nem szükségesek, csak lehetőségek. Nem ezek az egyedüli opciók.
Nem akarok folyton a természeti népekkel példálózni, de mégiscsak van benne valami.
És elképesztő, hogy ma a nyugati világban, és Magyarországon is milyen nagy mértékben hiányosak a fiatal anyák információi. Egyszerűen egy anya, aki gyermeket vár, nincs a kellő információk birtokában. Nem akarom azt mondani, hogy csak így lehet jól csinálni. Bárki lehet elég jó anya (szerencsére).
De ha valaki nem tudja, mik a választási lehetőségei, az nem tud választani, csak sodródni, és rengeteg örömtől (és könnyebbségtől) fosztja meg magát.
Azt hiszem, hogy az anyák egy jó részének fogalma sincs arról, hogy ha minden rendben (és az esetek jó részében, ha az orvosok nem nyúlnak bele puszta jóindulatból, vagy félelemből), akkor az a lehető legtermészetesebb, ha egy baba:
- otthon, de mindenképpen háborítatlanul születik, mindenféle beavatkozás nélkül, természetes ritmusban, korai bőrkontaktussal, aranyórával, gyakori szoptatással stb.
- igény szerint szopizik, legalább hat hónapig kizárólag – ő tudja, hogy mi kell neki a növekedéshez, ne akarjunk mi okos fölnőttek megmondani mindent
- a nap nagy részében hordozzák, hiszen testközelben érzi biztonságban magát - a derékleszakadás megelőzésének remek eszköze a kendő/ hordozóeszköz
- együtt alszik a szüleivel és éjjel is szopizik, mert éjszaka ugyanúgy szüksége van az anyukájukra – ez is egy modern berögződés, hogy a fölnőtteknek nyolc óra zavartalan alvás jár, a gyerek meg tanulja meg korán
- képes "vécére menni" – ha visszatartani nem is, elengedni tudja a dolgokat, és ha csak nem trenírozzuk arra, hogy a pelenkát használja vécének, meg lehet oldani a pelenkás éveket pelenka nélkül vagy minimális pelenkával – ugyanis születésekor már megvan benne, hogy igyekszik nem összepiszkolni magát, és erre lehet építeni. Nem hiszem, hogy jobban érzik magukat a saját kakijukban és pisijükben, mint mi éreznénk magunkat. (ez az EC (elimination communication, avagy természetes csecsemőhigiénia – erről majd egy következő posztban).
(Először azt hittem, az ultimate megoldás a mosható pelenka, mert az tényleg jobb, mint az eldobható, de az inkább a popsiról szól meg az ökológiáról, nem pedig a kommunikációról és az egymáshoz kapcsolódásról, mint az EC).
- képesek annyit enni, amennyi nekik kell, nem kell "repülőzni", és nem csak püréset (ez a BLW, vagyis igény szerinti hozzátáplálás (baby lead weaning)- ennek felfedezése majd az ősszel, hat hónap után)
- mikor még beszélni nem tud, de már sok szót megért, képes jelbeszéddel kommunikálni (ez a babajelnyelv, ezzel majd a télen fogok ismerkedni, nyolc hónapos kortól)
Bizonyára lesznek még meglepetések. Remélem is.
Nagy kaland és nagy élvezet felfedezni a világot a babám körül, meg az ő szemével.
De mindezekről ugyan miért nem tájékoztatják az anyákat? Úgy kell mindent kinyomozni - ha történetesen van valaki, aki megemlíti valamelyiket és mesél róla. Miért fontosabb információ az, hogy melyik (adott esetben szükségtelen) vizsgálat mikor lesz?
Az egész nem a divatokról szól, és nem arról, hogy kinek van igaza. Nem a régi életemet kell bepasszírozni a gyermek mellé.
A lényeg a kapcsolódásról (és, ha úgy tetszik, a kötődésről) szól – hogy van egy kicsi emberke, akinek ez a világ még új, és élete első, legintenzívebb és sok szempontból legfontosabb éveiben ránk van utalva. Miért ne ismerjem meg a lehető legjobban, miért ne törődjek vele úgy, miért ne szeressem úgy, hogy az neki a lehető legjobb legyen? Nekem nem teher. Viszont szabadságot és mérhetetlen sok örömet ad.
Mielőtt Jakab megszületett, fogalmam sem volt a kisgyerekekről (ezt ne felejtsem el, amikor olyanokkal beszélek, akinek nincs gyermeke).
Azt hittem,
a babák kórházban születnek, (bár tudtam, hogy régen nem így volt),
a kiságyban alszanak (végül is a bölcső egy hagyományos bútordarab, nem?),
három óránként éhesek (na ja, tápszer, cumisüveg stb),
babakocsiban közlekednek (végül is státuszszimbólumként kezdte Viktória királynőnél),
és a pürés ételt tudják csak megenni, és azt is úgy kell lenyomni a torkukon.
Azt is hittem, a kisbabákat pelenkázni kell, ha valamit, akkor azt muszáj.
Így kell és úgy kell. Majd az okos doktorok és védőnők megmondják. Végül is, lehet így is. Van, akinek ez működik, vagy ennek kell működnie valami oknál fogva.
Azonban szép lassan tágul a látóköröm és a gondolkodásom. Mert hiszen ezek mind nem szükségesek, csak lehetőségek. Nem ezek az egyedüli opciók.
Nem akarok folyton a természeti népekkel példálózni, de mégiscsak van benne valami.
És elképesztő, hogy ma a nyugati világban, és Magyarországon is milyen nagy mértékben hiányosak a fiatal anyák információi. Egyszerűen egy anya, aki gyermeket vár, nincs a kellő információk birtokában. Nem akarom azt mondani, hogy csak így lehet jól csinálni. Bárki lehet elég jó anya (szerencsére).
De ha valaki nem tudja, mik a választási lehetőségei, az nem tud választani, csak sodródni, és rengeteg örömtől (és könnyebbségtől) fosztja meg magát.
Azt hiszem, hogy az anyák egy jó részének fogalma sincs arról, hogy ha minden rendben (és az esetek jó részében, ha az orvosok nem nyúlnak bele puszta jóindulatból, vagy félelemből), akkor az a lehető legtermészetesebb, ha egy baba:
- otthon, de mindenképpen háborítatlanul születik, mindenféle beavatkozás nélkül, természetes ritmusban, korai bőrkontaktussal, aranyórával, gyakori szoptatással stb.
- igény szerint szopizik, legalább hat hónapig kizárólag – ő tudja, hogy mi kell neki a növekedéshez, ne akarjunk mi okos fölnőttek megmondani mindent
- a nap nagy részében hordozzák, hiszen testközelben érzi biztonságban magát - a derékleszakadás megelőzésének remek eszköze a kendő/ hordozóeszköz
- együtt alszik a szüleivel és éjjel is szopizik, mert éjszaka ugyanúgy szüksége van az anyukájukra – ez is egy modern berögződés, hogy a fölnőtteknek nyolc óra zavartalan alvás jár, a gyerek meg tanulja meg korán
- képes "vécére menni" – ha visszatartani nem is, elengedni tudja a dolgokat, és ha csak nem trenírozzuk arra, hogy a pelenkát használja vécének, meg lehet oldani a pelenkás éveket pelenka nélkül vagy minimális pelenkával – ugyanis születésekor már megvan benne, hogy igyekszik nem összepiszkolni magát, és erre lehet építeni. Nem hiszem, hogy jobban érzik magukat a saját kakijukban és pisijükben, mint mi éreznénk magunkat. (ez az EC (elimination communication, avagy természetes csecsemőhigiénia – erről majd egy következő posztban).
(Először azt hittem, az ultimate megoldás a mosható pelenka, mert az tényleg jobb, mint az eldobható, de az inkább a popsiról szól meg az ökológiáról, nem pedig a kommunikációról és az egymáshoz kapcsolódásról, mint az EC).
- képesek annyit enni, amennyi nekik kell, nem kell "repülőzni", és nem csak püréset (ez a BLW, vagyis igény szerinti hozzátáplálás (baby lead weaning)- ennek felfedezése majd az ősszel, hat hónap után)
- mikor még beszélni nem tud, de már sok szót megért, képes jelbeszéddel kommunikálni (ez a babajelnyelv, ezzel majd a télen fogok ismerkedni, nyolc hónapos kortól)
Bizonyára lesznek még meglepetések. Remélem is.
Nagy kaland és nagy élvezet felfedezni a világot a babám körül, meg az ő szemével.
De mindezekről ugyan miért nem tájékoztatják az anyákat? Úgy kell mindent kinyomozni - ha történetesen van valaki, aki megemlíti valamelyiket és mesél róla. Miért fontosabb információ az, hogy melyik (adott esetben szükségtelen) vizsgálat mikor lesz?
Az egész nem a divatokról szól, és nem arról, hogy kinek van igaza. Nem a régi életemet kell bepasszírozni a gyermek mellé.
A lényeg a kapcsolódásról (és, ha úgy tetszik, a kötődésről) szól – hogy van egy kicsi emberke, akinek ez a világ még új, és élete első, legintenzívebb és sok szempontból legfontosabb éveiben ránk van utalva. Miért ne ismerjem meg a lehető legjobban, miért ne törődjek vele úgy, miért ne szeressem úgy, hogy az neki a lehető legjobb legyen? Nekem nem teher. Viszont szabadságot és mérhetetlen sok örömet ad.
Megjegyzések