család

Annyira, de annyira nagyon jó, amikor együtt van a család. Bármelyik ága, és minél többen, annál jobb. És persze, számít, hogy milyen alkalomból gyűltünk össze, esküvő, temetés, vagy csak úgy, és nyilván egyik ág, másik ág külön-külön - de elmondhatatlanul sokat ad. A tudat, hogy összetartozunk, hogy ennyi emberrel van közös identitásunk, hogy Stenszky, Brezovich, Somfai vagy Zeitler vagyok. Ez mind, és még sok más is, és ezeken túl persze önmagam, de ahogy mindenki beleadja magát öntudatlanul az egészbe, megsokszorozódik. Nyáron a Brezovichokkal gyűltünk össze, mindenféle korosztály, indokolatlan vidámságra.
Most Dodó temetésén voltunk Debrecenben. És bár temetés, és része a szomorúság, a komolyság, a moderálás, mégis, ilyenkor még jobban kijön, hogy mennyi erőt és szeretetet tudunk adni egymásnak. És hogy az élet ott mozgolódik az unokákban. Kell a búcsú - és kell utána az is, hogy megerősítsük: együvé tartozunk, akkor is, ha csak tízévenként gyűlünk össze. És az, aki elment, csodálatos ember volt - és előbb-utóbb valahogy helyrerakódik és kitisztul a fájdalom, és ottmarad az öröm, hogy micsoda jó emberhez volt közünk.  Nagyon büszke vagyok, hogy olyan családba tartozom, ahol ilyen nagy öregek vannak.