A tengely követése

Hogy mi mindenre használom az időt, ami felszabadult? Mi az, amit nem tudok Jakabra figyelve csinálni? (a házimunka jó részét szerencsére vele együtt lehet végezni). Nos, átnyergelek egy újabb, kulturálisan és minden egyéb szempontból azonban pozitívabb dologra: olvasok. Regényt, verset, mesét, szépirodalmat, krimit, szakirodalmat, gyerekverset. Olvasok az olvasás öröméért. Aztán: írok. Írok, hogy a bennem lévő aktuális feszültség távozzon, hogy a gondolataim rendeződjenek, hogy el ne felejtsem, amit fejben már megfogalmaztam, írok, hogy alkossak. Írok géppel, és írok kézzel, naplót, regényt, levelet, verset, blogot. Ez ugyanolyan súlyos függőség, mint az előző, ámde az olvasáshoz hasonlóan ez is kreatív jellegű, nem csupán befogadó. Ezen kívül persze dolgozom is, vagyis elsősorban cikket írok, szerkesztőségi vitákban veszek részt, szerkesztek, fordítok. Néha nincs hozzá kedvem, de általában nagyon is jól esik. Aztán: előveszem a kis imazsámolyomat, és leülök rá. Néha csak ülö...

Egészen pontosan: hogyan veszem vissza azt az időt, amit hagytam, hogy ellopjanak tőlem. Igen, a szürke urak a szürke aktatáskáikkal és idővirág szivarjaikkal csak beférkőztek az én életembe is, hiába, hogy Momo az alteregóm. Ébredj, ember, mély álmodból, újra meg újra, ez itt a fogyasztói társadalom. Kezdhetném úgy is, hogy honnan indulunk: nos, aki még nem tudná, kisgyermekkel otthon lévő édesanyáknak korábbi szociális életük drámai csökkenésének különböző szindrómáit hivatott csökkenteni az internet, és főleg a facebook (és társai, de azokat én nem ismerem). Igen, ha kisgyerekkel vagy otthon, és vannak ilyen napok és olyan napok, van, hogy semmit, de semmit nem sikerül elvégezni a tervezett dolgokból (értsd: se egy mosás, se bevásárlás, se főzés, a takarításról nem is beszélve), vannak napok, amik egész produktívak (az előzőekből tetszőleges mennyiség megvalósítása), de valamennyiben közös az, hogy a társaságom egy csodálatos kis emberke, aki kicsi szíve teljes lelkesedésével ...

Ma megfigyeltem, hogy hogyan telik el egy átlagos reggel. Általában Jakab ébreszt (van, hogy pár perccel előbb ébredek). Akkor pisil a bilibe, visszapelenkázom, és még játszunk egy kicsit az ágyban (előszeretettel mászik föl az apjára, rugózik, vigyorog és élvezi, hogy reggel van). Aztán fölöltöztetem, mert a konyhában vagy hat-hét fokkal hidegebb van, és fölteszem a kávét, teát, zabkását, majd míg azok elkészülnek, elpakolom a tiszta edényeket (mindezt fél kezemben Jakabbal). Közben általában megjön a reggeli kaki, vagy a vödörbe-csapba, vagy a pelusba, egy vagy két (vagy három vagy négy) részletben, akkor peluscsere, közben kész a kávé, a tea, a zabkása, bele vagy nyolcféle cucc külön-külön (szezámmag, mazsola, szárított cékla stb), és igyekszem két pelenkamosás közben ülve megreggelizni. Aztán előkészítem az ebédet (spenót elő, kenyeret beáztatni stb), közben pakolom a szennyes edényt, megcsinálok hat szendvicset a Kedvesnek, a szemetest kicserélem, majd a szobában a tiszta ruhá...

Megmaradt hajában sült krumpli összetörve, répa, gyökér, cékla, zeller lereszelve, két és fél tojás hozzá és némi só, valamint tökmagolaj, bele a kizsírozott őzgerincbe, 35-40 perc a sütőben max fokon, tádám, nagyon finom.

Gyerekkoromban nem értettem, miért kell délután sétálni, és közben a házakra megjegyzéseket tenni. Ez volt ugyanis a családi kimozdulás nyaranta, ha nem a strandra mentünk, mert rossz idő volt. Ma már persze én is ugyanezt csinálom, és értem is, hogy miért van, a "csak úgy séta" azonban eddig nem nagyon vett részt az életemben (kivéve, ha nagyon ki voltam akadva, de akkor inkább bicikliztem, úgyhogy ez se jó). Most viszont Jakabbal tényleg ki kell néha mozdulni, és amikor már nincs hova boltba menni vagy elintézni valamit, akkor marad a séta. És áldott szerencsénkre közel van a Gulya-domb, ligetes erdő, csalitos ösvény, ürgelyukakkal szaggatott tágas és szeles mező. Nagyon közel. És minden alkalommal, amikor ott vagyok, valami fölösleget kiszellőztetek a szívemből. Mert tág az ég, deres a fű, ragyog a naplemente vagy a hold, zúg a szél, kékellik a Bakony, csipognak a madarak, vagy egyszerűen csak van levegő. Van tér ventillálni, van ösvény a lábamnak róni az utat. És van hoz...

Hogy hogy telik a napom? Fölkelek korán, a pont elég alvás után teázom és zabkását eszem, nagyokat sétálok erdőn-mezőn, bevásárolok, főzök, mosogatok, mosok, teregetek, elpakolok, takarítok, rengeteget olvasok, szakirodalmat, szépirodalmat, krimit, folyóiratot, amit tetszik, meg írok is, néha a varrással is kísérletezem jó társaságba járok, meg néha cukrászdába meg könyvtárba természetesen délutánonként teázok vagy macikávézok egy könyv mellett, sütit sütök és eszem (angol teasüteményt, sütőtökpitét és társaikat) néha még aludni is sikerül délután reggel és este beszélgetünk a Kedvessel, hétvégenként misére megyünk, családozunk, együtt főzünk vagy befőzünk, kirándulunk... és jut idő az imádságra és a hálaadásra is. Ó igen, és mindig itt van velem a legkedvesebb kis fickó, Jakab, aki mellett az élet egy csoda, és az is az, hogy hagy időt az apró és szükséges örömöknek. Lenyűgöző figyelni, ahogy kinyílik a világra. Persze, mindig hiányzik valami. De ez nem panas...

Saját találmányú étek, nem volt itthon hús, de sok hagymával és tojással is működik. Készítettem kelt tésztát: fél élesztő meleg vízben cukorral, a kályha mellett kelt egy kicsit, majd liszttel, egy tojással és margarinnal összekevertem, és megint pihentettem. Közben a zsidótojás: öt tojást megfőztem, a sárgáját összetörtem, a fehérjét felvágtam, olívaolajjal-sóval-borssal és egy fej apróra vágott hagymával elkevertem. Mindeközben három fej hagymát megdinszteltem fokhagymával, valamint kiolvasztottam és fokhagymával elkevertem egy fagyasztott spenótot. Ja, és egy adag rizst is főztem a rizsfőzőben (így kényelmes). A spenót kivételével összekevertem a tojást, hagymát és a rizst, aztán mindezt kikent jénaiba rétegeztem: tészta, tojásos hagyma, spenót, tészta (csak úgy kézzel nyújtva, lusta asszony módra). A tetejére ment még egy tojás (a hetedik). Fél órát sütöttem nagy lángon (kb 200 fok). Ó, és nagyon hasznos, ha valaki megfogja mindeközben Jakabot... Köszi, Papa.