Séta, természet, ég, föld

Gyerekkoromban nem értettem, miért kell délután sétálni, és közben a házakra megjegyzéseket tenni. Ez volt ugyanis a családi kimozdulás nyaranta, ha nem a strandra mentünk, mert rossz idő volt. Ma már persze én is ugyanezt csinálom, és értem is, hogy miért van, a "csak úgy séta" azonban eddig nem nagyon vett részt az életemben (kivéve, ha nagyon ki voltam akadva, de akkor inkább bicikliztem, úgyhogy ez se jó).
Most viszont Jakabbal tényleg ki kell néha mozdulni, és amikor már nincs hova boltba menni vagy elintézni valamit, akkor marad a séta. És áldott szerencsénkre közel van a Gulya-domb, ligetes erdő, csalitos ösvény, ürgelyukakkal szaggatott tágas és szeles mező. Nagyon közel. És minden alkalommal, amikor ott vagyok, valami fölösleget kiszellőztetek a szívemből. Mert tág az ég, deres a fű, ragyog a naplemente vagy a hold, zúg a szél, kékellik a Bakony, csipognak a madarak, vagy egyszerűen csak van levegő. Van tér ventillálni, van ösvény a lábamnak róni az utat. És van hozzá egy csudakedves, csillagszemű puttonyom.