A tengely követése

Nagyon lassú a folyamat, amelyben vagyok, és még nincs vége. Lépésről lépésre ismerkedem azzal a látásmóddal, mely önmagunkon túlra mutat. Ennek nagy részében benne van az, hogy a Földről is gondoskodjunk, hiszen ez az egyetlen életterünk. Egyik dolog jön a másik után, szép fokozatosan, hogy az életmódomnak legyen ideje akklimatizálódni. És természetesen nagy löketet adott az egésznek Jakab születése, amikor egy olyan emberkét kaptam ajándékba, hogy gondoskodjam róla, akinek a jövőjére szintén gondolnom kell – ilyen szinten is.  Nagy motiváló erő a költséghatékonyság: egyszerűen olcsóbb az élet sok szempontból. Még olyan sok mindenben volna mit fejlődni, de már sokkal tudatosabb vagyok, mint akár csak pár éve, és most megosztom veletek, hátha valakinek bekattan valahol, mint ahogy velem is ezt történt. És akkor máris előrébb vagyunk. Hogy mit csinálok konkrétan?  Hulladékmentesség: Igyekszem minél kevesebb kommunális szemetet termelni. Van kertünk, csinálunk kom...

Nem is tudom, mit gondoljak. Az (szerencsémre) fel sem merül bennem, hogy végletesen örüljek vagy kétségbeessek, a győzünk-vagy-meghalunk-jeligét meghagyom a férfiak bizonyos részének, a politikusoknak és annak, aki ebben a dualista gondolkodásmódban él.  Nem hiszem, hogy ennél a választásnál lett volna egyáltalán jó megoldás, csak rossz és rosszabb. Számomra döbbenetes, hogy a félelemkeltés és a gyűlöletkeltés ilyen hatásos tud lenni. Hogy inkább maradunk az ismert rosszban, mint hogy megadjuk az esélyt valakinek, aki esetleg csinálhatja máshogy, de jól is akár. Nagyon sok minden nem tetszik most nekem ebben az országban, és ezek élén az áll, hogy óriási kék plakátokkal, félelmet keltő zenei háttérrel a rádióban, és mindenféle egyéb módon az arcomba tolják, hogy mi legyen a véleményem, szinte szuggerálják: "te ezt gondolod!". Ilyenkor a dac is üzembe lép. Meg a saját józan eszem. Nem, nekem ezek a dolgok egyáltalán nem tetszenek, és nem, én határozottan nem így gondol...

Pali tudta, hogy őrangyala, aki mindig közbelépett, mikor a saját embernyi léptékű világa égni kezdett, most a köpcös tót halász alakját vette magára. Mikor mar csak pár gyermekdal és a gradistyei életszeretet marad meg a kései utódokban, a lángpallosú halász alakja, aki a szláv szóra életet ajándékoz a dédapának, talán kissé átalakulva, de ugyanúgy fénylik, apró fogaskerék a létet adó egészben. A dédapa pedig, ki akkor még csak apa, a hét határban megbecsült mester, aki töprengés nélkül tette a jót egész életében, visszakapja a becsületessége nyomán megtérő szívmeleget, Dunától a Répcéig tartó útja során. Győr megyében már ismerős volt. S a családok, akiknek feje fölé ő ácsolt tetőt valamikor, lerongyolódva is megismerik, és mikor Pali alkonyattájt be-bezörget az ismerős rábaközi kapukon, mindenhol akad számára egy vacok a pajtában, és egy lábasaljnyi sterc a pohár tej mellé. - Jöjjön csak, Pali bácsi, ahol hatnak jut hely, ott a hetedik is elfér! Mintha árkolt arcú garabonciás...

A tavasz, csakúgy, mint az ősz a maga ételeivel, egyre jobban inspirál, a szabadba hív, hogy felfedezzem az apró ajándékokat, amik a fák tövén nőnek nekünk.  Ez egy tál medvehagymás pogácsa,  valamint vadsaláta, egy barátnőmmel gyűjtöttük délelőtt a városban.  Van benne: csaláncsúcs, gyenge pitypang, tyúkhúr, kígyóhagyma, zamatos turbolya, ibolya, százszorszép, citromfű, salátaboglárka, bodzarügy, sóska, valamint dió, szezámmag, lenmag, és egy saját-házi almaecetes és saját-házi mustáros-mézes öntet.  Paradicsomleves olajban eltett és száraz aszalt paradicsommal, lilahagyma-szívvel, erdei turbolyával, kígyóhagymával. Böjtös rizottó hosszan főtt zöldségleves-alappal, szárított tinóruval, aszalt paradicsommal, petrezselyemmel, kígyóhagymával.

Hét ember áll a parton, máshonnan jönnek, máshová tartanak. Más a múltjuk és más úton mennek majd tovább; egyiken cipő van, a másikon bakancs; van, akit ránc ékít, s van, akit pattanás. Csak a szívüket markoló iszonyat azonos, csak az arcuk egyforma falfehér, csak a szemük cikázik ugyanarra: a ladik, az erdő. A ladik, az erdő, a kimerült arcok. Hét ember van a Duna-parton, állnak, mint a cövek, csak a lelkük rohan éveket. Várnak, mert mást nem tehetnek, csak zsibbadt szívük lüktet: érlelgeti az ezüst csíkokat, árkolja a ráncokat,   karcolja a perceket. Hét ember áll a parton, ki fiatal, ki javakorabeli, ki megette már a kenyere javát. Mindnek úgy tűnik, mintha a csónak évek óta úton lenne. Egyszerre moccannak meg, mikor a révész végül visszaér. Olyan tömör a perc, nem hiányzik a beszéd és nincs helye a tétovázásnak. A horgas orrú férfi volt az első, aki beszállt, majd sorra a többi öt a gyerekekkel, mintha kenyérért állnának sorba, s mind csak előrefelé mer figyelni,...

Mint valami álomban, csak ment, ételért korgó gyomránál erősebb volt az ösztön, hogy hagyjon maga mögött mindent. Egy kis idő után megpillantotta a kék Duna szürke szalagját. Híd sehol sincs, felrobbantották őket a harcok során, vagy a németek aknázták alá. Annyit bizonyos: csak csónakkal lehet átkelni. A közeli város nem lehet más, mint Győr. Emberek is voltak a parton, zizegtek, mint viharban a falevelek.   Pali a töltés mögül kikukkantva hamar felmérte, hogy mind ugyanolyan ágrólszakadt, mint ő, már a mozgásukból kiviláglik nyugtalan szívük. Csak akkor sápadt el, mikor   megpillantotta a zsebkendőnyi ladikot, melyet úgy körülállott a tót, a magyar, a sváb, mint amikor a vonaton akarják elfoglalni a legjobb helyeket. Jesszusz Maríja, olyan ez a maga mögött hagyott nevesincs rettenet, hogy gondolatai sincsenek rá, csak szívdobbanásai. Hirtelen hátrafordult – valami égette a tarkóját. Nem, nincs ott senki. Senki látható, senki hallható. Az érzés volt csak világos, sürgető: ...