Bejegyzések

Tárgyak

Nagy átalakulásban vagyok.  Átalakítom az egész eddigi életemet, és ez most a tárgyakban is kifejeződik. Festek, tapétázok, lomtalanítok, átrendezek.  A könyvek már nagyrészt a helyükön vannak, a ruhákon ugyan van mit finomítani, de nem borítanak el. De most meglepett egy dolog.  Ugyan nem "konmarizom" a lakást (vagyis Marie Kondo módszerével szisztematikusan nem lomtalanítok), azért a rendrakás és a felújítás-átalakítás határozottan belső munka, ezt most nagyon is megtapasztaltam.  Kezd alakulni a harmadik szoba, kifestettem, a bútorok nagy része a helyére került, funkciója is megvan (dolgozószoba és vendégszoba egyúttal), most itt vagyok két-három óriási dobozzal, amelyek tartalmának csak korlátozottan van hely.  Az egyik doboz teli van papírokkal-emlékekkel. Ezekből a pakolás folyamata során már szelektáltam, de még mindig teli van. Középiskolai és egyetemi jegyzetek, utazásokból feljegyzések-papírok, levelek, cetlik dobozszámra és a többi (a naplókat külön h...

A cethal gyomrában

Amikor olvastam Szabó Magdánál, hogy az élet tele van kis halálokkal, még csak elámultam azon, hogy milyen hihetetlen igaz és plasztikus kép ez az élet megpróbáltatásaira. Azóta átéltem már magam is néhány kis halált. És ahogy tanítom az irodalmat, egyre nagyobb összefüggésben látom az alvilágjárást. "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni". És valamennyi hős, akire felnézünk, akire igazán felnézünk, megjárta az alvilágot. A mesék királyfijai és szegény legényei ugyanúgy, mint Odüsszeusz, a szentek ugyanúgy, mint Nelson Mandela. A lélek sötét éjszakája, mondja Keresztes Szent János, a nagy kármelita misztikus a 16. században. "Bár éjszaka van." Na ebben vagyok most benne. Mindig volt egy belső világom, de amikor nagyon, nagyon zajlik az élet, nem jut időm és nem is akarok kifelé megosztani. Eljön majd az is, mert túl fogom élni, és kijutok a cethal gyomrából, és a saját utamat járom. A saját utam most az alvilágon át vezet. De nem vagyok egyedül. A fénylő ...

Karantén-olvasónapló

Az elmúlt hónapban egyszer csak arra döbbentem rá, hogy kétnaponta olvasok ki egy könyvet. Kétségtelen, hogy nagyon, nagyon régen volt olyan nap, hogy semmit nem olvastam, de ez a sebesség most engem is megdöbbentett. El is kezdtem feljegyezni, hogy miket olvastam az elmúlt harminc napban. Van itt szépirodalom, némi filozófia, többféle szakirodalom, és legfőképpen: könnyű irodalom. Néha az ember csak egy jó krimire vágyik. És Rejtőn még mindig hangosan fel-felnevetek – és annyira kell most a nevetés, mint egy falat kenyér. Teljes egészében: Stieg Larsson: Millennium-trilógia (öt napomba telt a három kötet) Neil Gaiman: Sosehol Art Spiegelman: Maus Virágos gyertyák Szolovjov: A csendháborító Gergely Márta: Szöszi Kondor Vilmos: A budapesti gengszter, Bűnös Budapest, Budapest Novemberben Fegyverneki Gergő: IKT-ötlettár Rejtő Jenő: Texas Bill, a fenegyerek, Pokol a hegyek között Ottfried Preussler: Krabat a fekete malomban Akutagava Rjúnoszuke: Víz alatti ember...

Évszakváltás

Kép
Egyre jobban élvezem, hogy az évszakok szerint élek. Egyre több mindenre csodálkozom rá, mondhatjuk, tanulom meg a régiek bölcsességét. Erre az egyre jó az internet, okosan használva olyan információkat lehet megtudni, amit ma, a városi, közösségtől és ősanyáink-ősapáink tudásától elszakadva aligha lehetne máshogy. Csak egy példa: sokáig nem figyeltem annyira az évszakokat, csak amikor márciusban kizöldült minden akkor figyeltem fel a tavaszra, nálunk a nagyböjthöz kötődik inkább a tavasz, meg a farsang farkához, az meg már általában február vége. Városban amúgy is nehezített pályán mozgunk. Most viszont szándékosan figyeltem, mikor van az ázsiai Holdújév ünnepe, és tényleg: mintha fordulna a Föld. Előbújnak a hagymások kis lándzsái, meg az apró erdei zöldek. Illata lesz a levegőnek. Meghallom a madarakat, amint trilláznak. Nagyon élveztem ezt a mostani telet. Mert rájöttem, hogy nem a havon meg a hidegen múlik, és hiába panaszkodnék az időjárásnak, annak mindegy. Nekem viszont ne...

Nyári "pihenő" – erdő-mező kincsei

Most, hogy véget ért az iskola, azt gondolná az ember, több ideje lesz. Van is, kinek mire. Most, mivel Jakabbal itthon vagyok egy bárányhimlőt váró időszakban, a gyűjtögetésbe és az eltevésbe kezdtünk bele. Egyik nap szedtünk zöld diót, átlyuggattam őket egy nagy tál vízben, úgyhogy most szép türelmesen áznak, s várják a sorukat. Még sosem csináltam, de nagyon szeretem, és igazán nem olyan nagy kunszt, mint amilyen finom. Kovászos uborkának is nekikezdek, egyre jobban tetszenek ezek a fermentált italok, bár mi nem hívjuk így, de annyi ága van, mint égen a csillag. A bodzavirág-pezsgő egész jól sikerült, most jön a ribizli, de az még a kísérletezés fázisban, jóval kisebb mennyiségben. Ribizlidzsemet is tettem el, némi rózsaszirommal. Apropó, rózsa: Jakabbal az új kedvencünk a rózsacukor: nyersen vagy szárítva a szirmokat összedaráljuk cukorral (előbbi esetben még szárad egy napot). Ezen kívül folytatom az aszalás-sorozatot, egy adag eper már kész, jön a cseresznye. Rebarbaradzse...

Újjászületés, első felvonás

A főnix történetei Mikor másfél éve először voltunk Veszprémben a Mítoszok Csatájával, akkor találkoztunk össze a Toastmasters Veszprém néhány lelkes tagjával. Mostanra eljutottunk odáig, hogy kitűztük célul, hogy alapítunk Veszprémben egy mesekört. Első körben minden negyedévben lesz egy mesedélután felnőtteknek, de amint lesznek érdeklődők, egy egymásnak mesélő és abban fejlődő mesekört is szeretnénk. Ennek az első alkalma volt most szombaton, az Új Nemzedékben. A helyszín tökéletes választás olyan szempontból, hogy volt hely bőven, és megoldható volt az is, hogy a végén egy kis sütivel-limonádéval tartsuk ott beszélgetni a hallgatóságot. Többek között az esős időnek tudtuk be, hogy igen családiasan voltunk, mintegy tízen (még egy kisbaba is volt a hallgatóság soraiban), ezzel együtt azonban nagyon jól éreztük magunkat. Egy keretmesébe ágyaztuk be a négy történetet, ami az újjászületés jegyében elhangzott. A keretmesét a főnix lehulló tollaira építve Morvai Boróka találta ki, a...

Pörgés

Az elmúlt néhány hónapban annyi változás történt, hogy csak kapkodtam a fejem, és igyekeztem lépést tartani.  Jakab bölcsibe kezdett járni. Nehezen ment az elszakadás, még mindig az, sok a heti öt nap, de ez most egy szükséges rossz, és annyi mindent kapott az első három évben, hogy megbirkózik ezzel is, és még jól is érzi magát azért.  Azért kellett ez, mert dolgozni kezdtem, de nem ám úgy, mint minden rendes ember, bemegyek egy munkahelyre, nekem mindjárt öt dolog kell párhuzamosan, és ebből háromhoz keményen tanulni is kell. A tanulást magát egyébként nem bánom, csak az időt nehéz kiszakítani rá, mert igazán hatékonyan azért gyerekmentesen lehet tanulni.  1. Tanulok pénzügyi ismereteket a biztosítási munkához.  2. Tanulok weblapkészítést .  3. Tanulok tanítani, a második félévben egy helyi szakközépiskolában leszek félállásban magyartanár: itt ugye a tanítás módszertanát és a tananyagot egyaránt újra kell tanulnom.  4. Tanulok interjúzni...