Nyári "pihenő" – erdő-mező kincsei

Most, hogy véget ért az iskola, azt gondolná az ember, több ideje lesz. Van is, kinek mire.
Most, mivel Jakabbal itthon vagyok egy bárányhimlőt váró időszakban, a gyűjtögetésbe és az eltevésbe kezdtünk bele.
Egyik nap szedtünk zöld diót, átlyuggattam őket egy nagy tál vízben, úgyhogy most szép türelmesen áznak, s várják a sorukat. Még sosem csináltam, de nagyon szeretem, és igazán nem olyan nagy kunszt, mint amilyen finom.
Kovászos uborkának is nekikezdek, egyre jobban tetszenek ezek a fermentált italok, bár mi nem hívjuk így, de annyi ága van, mint égen a csillag. A bodzavirág-pezsgő egész jól sikerült, most jön a ribizli, de az még a kísérletezés fázisban, jóval kisebb mennyiségben.
Ribizlidzsemet is tettem el, némi rózsaszirommal.
Apropó, rózsa: Jakabbal az új kedvencünk a rózsacukor: nyersen vagy szárítva a szirmokat összedaráljuk cukorral (előbbi esetben még szárad egy napot).
Ezen kívül folytatom az aszalás-sorozatot, egy adag eper már kész, jön a cseresznye.
Rebarbaradzsem. Vajon azt lehet aszalni? Ha már úgyis olyan jó időt mondanak jövő hétre, ne heverjen parlagon a nap az udvarunkon.
Mézben zsályavirágot, rózsaszirmot, lándzsás útifüvet raktunk el. Közben szedem a vadvirágokat teának is: orbáncfű, szederlevél, csalán, vadmenta, vadzsálya, meg ami vad éppen akad.
Gyurinak az ételízesítő a kedvence, tavaly szárítottuk, idén sóval összekeverve tesszük üvegekbe. Én meg fokhagymakrémet csináltam sóval, illetve pácolom boros-fűszeres ecetben. Tudunk élni, na.

Azt vettem észre, egyre inkább figyelem és jegyzem, mi hol van a környékünkön. Á, itt is van komló! Aha, ott is nő orbáncfű! Itt meg gombászni szoktunk! Egyre jobban megszeretem ezt a helyet, mert egyre jobban ismerem. És nagyon, de nagyon élvezem, hogy annyi ajándéka van az erdőnek és a mezőnek. Meg lehetne élni belőle.