Bejegyzések

Újjászületés, első felvonás

A főnix történetei Mikor másfél éve először voltunk Veszprémben a Mítoszok Csatájával, akkor találkoztunk össze a Toastmasters Veszprém néhány lelkes tagjával. Mostanra eljutottunk odáig, hogy kitűztük célul, hogy alapítunk Veszprémben egy mesekört. Első körben minden negyedévben lesz egy mesedélután felnőtteknek, de amint lesznek érdeklődők, egy egymásnak mesélő és abban fejlődő mesekört is szeretnénk. Ennek az első alkalma volt most szombaton, az Új Nemzedékben. A helyszín tökéletes választás olyan szempontból, hogy volt hely bőven, és megoldható volt az is, hogy a végén egy kis sütivel-limonádéval tartsuk ott beszélgetni a hallgatóságot. Többek között az esős időnek tudtuk be, hogy igen családiasan voltunk, mintegy tízen (még egy kisbaba is volt a hallgatóság soraiban), ezzel együtt azonban nagyon jól éreztük magunkat. Egy keretmesébe ágyaztuk be a négy történetet, ami az újjászületés jegyében elhangzott. A keretmesét a főnix lehulló tollaira építve Morvai Boróka találta ki, a...

Pörgés

Az elmúlt néhány hónapban annyi változás történt, hogy csak kapkodtam a fejem, és igyekeztem lépést tartani.  Jakab bölcsibe kezdett járni. Nehezen ment az elszakadás, még mindig az, sok a heti öt nap, de ez most egy szükséges rossz, és annyi mindent kapott az első három évben, hogy megbirkózik ezzel is, és még jól is érzi magát azért.  Azért kellett ez, mert dolgozni kezdtem, de nem ám úgy, mint minden rendes ember, bemegyek egy munkahelyre, nekem mindjárt öt dolog kell párhuzamosan, és ebből háromhoz keményen tanulni is kell. A tanulást magát egyébként nem bánom, csak az időt nehéz kiszakítani rá, mert igazán hatékonyan azért gyerekmentesen lehet tanulni.  1. Tanulok pénzügyi ismereteket a biztosítási munkához.  2. Tanulok weblapkészítést .  3. Tanulok tanítani, a második félévben egy helyi szakközépiskolában leszek félállásban magyartanár: itt ugye a tanítás módszertanát és a tananyagot egyaránt újra kell tanulnom.  4. Tanulok interjúzni...

programozás, Codeberry tapasztalat

    Hát ez is eljött, elkezdtem programozni. Motivációm természetesen van, egy kicsit jobban értenék a honlapok készítéséhez, mint eddig, ami azért nagy szó, mert nagyjából a freeblog html-ben pötyögtem, amikor még azt lehetett, meg wordpress-ben alkotgattam, de az ugye grafikus felület.     Szóval a bölcsészlány informatikára adta a fejét. Talán még egy kis mellékes is lesz belőle egyszer.      Viszont rettenetesen élvezem, olyan érzést ad, mintha valami nagyon menő dolgot csinálnék.      Újfent rájöttem, hogy miért voltam olyan lassú az iskolában matekból, és miért ragadt rám, hogy inkább humános vagyok: hát na, a precizitás nem erősségem. Hála Istennek azonban én is jobb vagyok ebben, meg azért nem vagyok egyedül: még ellenőrzőprogram is van.     A tanulófelület a  CodeBerry Programozóiskola – programozás tanfolyam online.      Az egész az alapoktól indul - amire esetemben szükség is van -, ...

Megváltozott formák

Kép
   Nem tudom, ki hogy van vele, az én elsődleges információgyűjtési módom az olvasás. Természetesen a megfigyelés is, csak manapság már kevés az olyan tevékenység, amit megfigyelés alapján lehet elsajátítani, gondolok itt egy régimódi szakmára, amit az ember húsz-huszonöt év alatt tanult meg, megfigyelés és sok-sok gyakorlás alapján (inaskodás, legénykedés, vándorévek, mestermunka).      Mióta Jakab megszületett, rengeteg időm van olvasni és tanulni, az internetnek is hála – alaposan megszűrve persze, de mégis, és szép fokozatosan egyre több dologba beleástam magam, egyre tudatosabb vagyok sok mindenben, és egyre jobban tudom azt is, hogy mit akarok csinálni.       Ha viszont a felületekre gondolok, amelyeken kószálni/tanulni lehet, egyre többször futok bele a videókba. A vlogger, vagyis videó blogger még egy éve is ismeretlen fogalom volt számomra például. De ha a közösségi médiát nézem, ott is egy-egy mondandót történetekkel, képekkel,...

Olvassunk novellákat!

Kép
Kevés novellát olvasunk, nem? Ti hogy vagytok vele? Az ember vagy regényt olvas, mert az jó hosszú és bele lehet merülni, vagy verset. Mert az meg rövid, mármint fizikailag, gyakorlatilag azért nem, mert az érzelmekhez szól, és időt kíván a megemésztése. Mármint oké, az emberek egy része olvas, tudom, hogy nem mindenki ilyen olvasós fajta. Engem általában az a vágy kap el, hogy valami jó vaskos, belemerülős regényt olvassak (ilyenkor sokszor Harry Potter vagy A gyűrűk ura nyer, sokadszor), vagy hogy valami súlyos szépirodalmat (mondjuk Thomas Mann, Nádas Péter vagy Huxley).  De mi van a novellákkal? Aztán rájöttem, hogy életem során azért elég szép mennyiségű novellát olvastam, és nem is egy van, ami aztán időről időre eszembe jut, akár csak egy-egy részlet belőle, ilyen vagy olyan körülmények között. Magyarul, hatással van rám. Így hát elhatároztam, hogy megosztom veletek kedves novelláimat (esetleg elbeszélés, kisregény, mifene). A legtöbbet egyébként kamaszkoromban ol...

Kedvenc kortárs költő a könyvtárból, vidrával

Kép

Amitől nyár

Kép
Legelsősorban: család. Amitől nyár a nyár, azok a családi együttlétek. Sok-sok együttlét a családdal, kisebb-nagyobb blokkokban, és főleg a Balatonon. Hajnalig tartó beszélgetések, tábortűz, borozgatások, kártyacsaták. Együttlét, felzárkózás, hogy kivel mi van.  Emellett: barátok, ugyanígy: kötetlen együttlét, csak az együttlét öröméért.  Kert: kerti parti tenger variációban; sok jó ember, jó barát, örömteli együttlét, vagy csak egyedül/gyerekkel és egy csésze akármivel. Vagy barátnőkkel.  Kert: szöszölés, locsolás, ültetés, szüretelés. Függőágy. Álmok.  Idén rengeteg bazsalikomom van, rettenetesen élvezem. Kicsi mángold, lestyán, paradicsom, petrezselyem, majoránna, zsálya, kakukkfű. Kész fűszerkert. Kicsi retek, cékla, pasztinák. Jövőre időben észbe kapok. Annyi mindent ad a kert! Egy darabka édenkert. Lehet készülni a télre, feltöltődni, eltenni, alkotni, most ennek van itt az ideje. Aztán: természet. Sokat, nagyon sokat vagyunk kint a szabadban...