A tengely követése

Amit most leírok, szombaton akartam elmondani az egybegyűlteknek. De tekintetbe véve, hogy meglehetősen spontán volt az egész nap, egész egyszerűen megfeledkeztem róla. Esküvő. Miért most? Miért ekkora? Mert így akartam. Csak. Nem ezek a kérdések. Igazából nincsenek is kérdések. Ez van.  "Megleltem, akit szeret a lelkem." Túlcsorduló hála van bennem, Isten felé, és felétek: családom és barátaim.  Egy kiemelt pillanat tanúi vagytok az életünkben (szaknyelven szólva egy átmeneti rítus kellős közepén vagyunk), és megint elfogytak a szavak, amelyek kifejeznék az örömömet és a hálámat.  Mivel itt vagytok, eddig is tanúi voltatok az életünknek, annak egy-egy szakaszának. Volt abban minden, jó is, rossz is, hibák is, nehéz időszakok is – legfőképp azonban sok-sok öröm. És többek között ez mind – és ti mind, kisebb-nagyobb mértékben – formáltatok olyanná, ami ma vagyok.  "Az én vezérem bensőmből vezérel." Elmondhatom, hogy már idáig is teljes életet ...

Egy könyvet olvasok, a címe Hygge. Ez egy dán szó, és nagyjából azt jelenti, amikor otthonosan, kényelmesen élvezzük az élet apró örömeit. Gyertyafény vagy hangulatfény, egy pohár forró csoki vagy bor, egy jó könyv vagy pár jó barát, társasjáték vagy írás a szép füzetbe a jól fogó tollal, meleg süti, kint vihar, takaró, kuckó. Egyszóval, tartalmas együtt- vagy egyedüllét. Kellékek vannak, a test és a lélek táplálására. A lényeg pedig - mint mindig - a kapcsolat, és a jelen pillanat megélése. Ez a lassú élet, a lassú étek, a lassú együttlét, az idő, amit a rózsádra vesztegetsz. Talán ezért szeretem a viharokat. Mert tudom, hogy még ha el is ázom, át is fázom, utána jön a kandalló, forró fürdő, forró kakaó, gyapjúzokni és társalgás az élet nagy dolgairól hajnalig. Mert van otthon. Mert csinálok otthont. Mert olyan otthont teremtek, ahol jó lenni, mert én is ilyet kaptam, és mert csak ebből fakad az élet. (Az már más kérdés, hogy előbb-utóbb az ember elindul otthonról. Kötéltánc...

Hányféle dolgot tudok egyszerre csinálni. A legkönnyebb a sétálás közben: Egyszerre altatok gyermeket, sétáltatok kutyát, beszélgetek telefonon, gyűjtök gyógynövényeket, élvezem a tavaszt (esetleg bevásárolok), valamint ventillálok, verset mondok, énekelek, más kutyásokkal barátkozom stb. Altatás közben: egyszerre táplálom és nyugtatom a gyermekemet, valamint olvasok/ gondolkodom/ verset vagy történetet írok fejben/ mesemondást gyakorlok/ énekelek/ verset mondok.

Jurta vs város A napokban két olyan cikkre is találtam, amely egy-egy családot ír és fényképez le, akik jurtában élnek Magyarország valamely eldugott vidékén, és az önfenntartás felé tartanak; az egyik egy egyedülálló anyuka, a másik egy négy kiskamasz-gyerekes család. Az első reakcióm az érzékletes leírást és a gyönyörű képeket látva mindig ez volt: Wow! Azt a mindenit! Nem semmi! De jó lehet! Sok a munka, igaz, de a gyermekeiért mindent megtesz az ember.  Azután azonban elgondolkodtam. Igen, minden szülő a lehető legjobbat akarja a gyermekeinek, és ezért nagyon sok mindenre hajlandóak vagyunk, ami kívül esik a komfortzónánkon. De én biztos, hogy ezt a végletet nem akarnám a gyermekeimnek. Távol álljon tőlem, hogy megítéljek bárkit is. Őnekik bizonyára így jó. Ez az egész témafelvetés tulajdonképpen csak ürügy arra, hogy megfogalmazzam magamnak: mi az, amit szeretnék megadni a gyermekeimnek.  Azért dióhéjban megemlítem, mi a bajom ezzel. Elsősorban a közösség h...

Eljött a pillanat. Tudtam, hogy valamikor meglesz. Tudtam, hogy egyszer válaszolni tudok majd arra a rendkívül idióta kérdésre, mellyel a felnőttek zaklatják a gyerekeket: mi leszel, ha nagy leszel? A gyermek általában nem tudja mondani: köszönöm szépen, én MOST élek, most jól vagyok. Már most is vagyok. Majd ha nagy leszek, akkor már tudni fogom, de csak azért, hogy jópofizzak egy félig idegen néninek, bácsinak, hát vagy elmondom az álmaimat, vagy nem (jobb, ha nem, mert különben eláraszthatnak a szkepticizmussal, vagy ugyulibugyulival). Ami azt illeti, most is szkeptikusak az emberek. Mert miért nem találok valami rendes munkát magamnak? Valami olyat, amiből meg lehet élni? Már az egyetemválasztásnál is: magyar? néprajz? meg lehet ebből élni? Én sosem gyakorlatias szemmel néztem a dolgokat. Ha szeretem csinálni, akkor csinálom. Nem hiszem, hogy néhány hónapnál többet dolgoztam volna napi nyolc órában. Egyszerűen túl rövid az élet ahhoz, hogy heti negyven órát töltsünk el valam...

Annyi mindenre tanítasz, gyermekem! Te vagy az én apró mesterem. Megtanítasz arra, hogy téged lássalak, ne a pillanatnyi formád, a fáradtságod, a sírásra görbülő szád, hanem a lényedet, a belőled áradó derűt, kíváncsiságot, az állandó növekvést, és a kapcsolódás örök vágyát. Megtanítasz, hogy a valódi igényeidet lássam, és ne csak azt, amit éppen ki tudsz fejezni. Megmutatod: te több vagy annál, mint ami látszik belőled: törékeny, pici testben nagy lény vagy. Megtanítasz látni, meghallani, megérezni, s arra, hogy a szeretetet és a kötődést, amit irántad érzek, hogyan fordítsam tettekre. Megtanítasz uralkodni a saját indulataimon – előhozod a lényem legsérültebb részét, és ártatlanságoddal segítesz, hogy úrrá legyek a sebeimen, és én is növekedjek veled. Megérteted velem, hogy egyedül az Úr adja a növekedést, s hogy Ő valódi küzdelmet és valódi örömöt ad. Megláttatod, hogy milyen az ember teljes, romlatlan, egész valójában, paradicsomi állapotában. Arra serkentesz, hogy...

Hogy mi mindenre használom az időt, ami felszabadult? Mi az, amit nem tudok Jakabra figyelve csinálni? (a házimunka jó részét szerencsére vele együtt lehet végezni). Nos, átnyergelek egy újabb, kulturálisan és minden egyéb szempontból azonban pozitívabb dologra: olvasok. Regényt, verset, mesét, szépirodalmat, krimit, szakirodalmat, gyerekverset. Olvasok az olvasás öröméért. Aztán: írok. Írok, hogy a bennem lévő aktuális feszültség távozzon, hogy a gondolataim rendeződjenek, hogy el ne felejtsem, amit fejben már megfogalmaztam, írok, hogy alkossak. Írok géppel, és írok kézzel, naplót, regényt, levelet, verset, blogot. Ez ugyanolyan súlyos függőség, mint az előző, ámde az olvasáshoz hasonlóan ez is kreatív jellegű, nem csupán befogadó. Ezen kívül persze dolgozom is, vagyis elsősorban cikket írok, szerkesztőségi vitákban veszek részt, szerkesztek, fordítok. Néha nincs hozzá kedvem, de általában nagyon is jól esik. Aztán: előveszem a kis imazsámolyomat, és leülök rá. Néha csak ülö...