A tengely követése

Három hónap telt el, mióta megszületett Jakab. Három olyan hónap, amiről nem tudtam, milyen lesz, de ami végül lenyűgözően egyszerű és mégannyira csodálatos lett. A java (és a neheze) nyilván még hátra van, de nem győzök hálát adni Istennek, hogy az időről időre felbukkanó nehézségek és kellő-kelletlen változások ellenére ilyen elképesztően jó dolgom van. Nem véletlen, hogy a frissen született szülők annyit tudnak beszélni a gyermekükről. Olyan horderejű változás ez, mint amikor egy teljesen új szakma, egy teljesen új világnézet és eleddig kevéssé ismert hormonok borítanak el meglepő intenzitással. Mert elképesztő öröm, hogy ember született a világra, és minden pórusom tele van az élménnyel. Nem mintha nem esne jól néha másról beszélni, mondjuk Thomas Mann munkásságáról, de annyira intenzív az élmény, hogy nem lehet – és szerencsére nem is kell - elfojtani. Sok mindenre megpróbáltam felkészülni, és menet közben alakult az is, amire nem lehetett. Mostanra kikristályosodtak az anyas...

Márciusban még tényleg az volt a nap fénypontja, mikor elmentem zuhanyozni, vagy mikor krimit kaptam a kezembe. Azóta ragyognak a napok. Amikor Jakabot figyelem, ahogy dolgozik, vagy mosolyog, vagy beszél, kommunikál. Amikor fölkel. Amikor fölkelünk. Amikor elalszunk. Amikor hatékony vagyok már a háztartásban. Amikor magamra is jut idő. Amikor a Kedves hazajön. Amikor nagyot sétálunk együtt. Amikor jönnek a barátok, és beszélgetünk, mert hiszen ilyen szempontból semmi sem változott. El tudok menni (városon belül próbáltam egyelőre) bárhova, mert Jakabbal öröm és csupa csoda az élet. A hordozóban nézelődik, majd elalszik, ha fölébred, megszoptatom. Amikor vadidegenek is rám mosolyognak. Mindig is azt éreztem, hogy az a kor, az az életszakasz, amelyben éppen vagyok, az aranykor. Most is pontosan így vagyok vele. Anyának lenni csoda, a gyermekem tünemény, a Kedvesért és a családomért pedig minden nap hálát adok az Odaföntvalónak. Hetek óta fénypontokból áll a nap. (A kép nem hazu...

El sem tudtam képzelni, milyen lesz majd, amikor megjön az életünkbe Jakab, a várva várt pici emberke, aki tökéletesen és kiszolgáltatottan ránk lesz bízva.  El sem tudtam képzelni, hogy embert lehet így szeretni és félteni, mint a gyermekemet.  Mintha hosszú-hosszú utazás  után érkezett volna meg, hónapokkal előtte bejelentette, hogy jön, és hogy marad is egy életre, mi pedig, bár nem találkoztunk még vele, egyre jobban és jobban megszerettük.  Amikor előbukkant, viharos gyorsasággal, mint aki alig várja, hogy lássa a világot, és két másodperccel később átöleltem, s másfél óráig időtlen és boldog örökkévalóságban voltunk, hirtelen értelmet nyert a várakozás, értelmet nyert a neve, minden a helyére került, mint a kirakósban az utolsó darab: megérkezett hozzánk, és azért, mert minket választott, és mi jó szülei leszünk, s amikor nehéz lesz, szabad nehéznek lennie.  Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen mérhetetlen gyönyörűség gondoskodni egy kics...

Eddig nem volt okom töprengeni a gyermekágy nehézségein, de most hirtelen késztetésem van sorra venni őket. Mondjuk, ez lesz a prózai megfogalmazása a dolgoknak, a líra ugyan sokkal hangsúlyosabb, de pont ezért a megfogalmazása több időbe kerül, így az máskorra marad. Először is, az ember lassított felvételben mozog. Ez az első hétre vonatkozik, mint ahogy az is, hogy se ülni, se állni nem bír az ember, az egész alfele fáj, és akkor még időnként vécére is kéne menni - ha tudna egyedül. Ami azt illeti, feküdni sem kényelmes. Amikor már jobb, akkor meg a melleim teltsége miatt nem könnyű kényelmes pózt találni (s hogy melyik oldalam következik, hogy a másikat feküdjem el - ha ez lehetséges egyáltalán.) Az alváshoz szükséges párnák persze rejtélyes nódon meghatványozódtak (indulva egyről). Aztán ott van a gyermek, aki először ugyan alszik sokat, aztán azonban érdemes gyakran megszoptatni. De mikor? De hogyan? Erre is rá kell jönni, és senki nem mondta még eddig (vagy nem elég hangsúly...

Hát íme, Jakab Gábor a születése utáni percekben. Isten hozta őt mihozzánk, könnyű és gyors megérkezéssel. 3400 gramm, 51 centi, bár nem tudom, miért olyan nagyon fontos ez. Sokkal fontosabb, hogy él, virul, szopizik, a szemembe néz, és tudom, hogy nagyon sokat ad nekünk, többet is talán, mint amennyit mi tudunk adni.

A csendesség nem azt jelenti, hogy nem történik semmi. Sőt, sokszor fordul elő, hogy valami mélyen húzódó, nagy volumenű dolog történik a csendben, ami nem olyan látványos, mint a hirtelen drámák, de éppoly sorsfordító. Többször tapasztaltam már a csendet is, a téli álmot és a drámát egyaránt az életemben, szerencsére.  Most ismét egy csendes növekedés időszaka van. Hétköznapok, dolgos, lassú, bölcs hétköznapok.  Nemrég egy magam számára is furcsa megállapítást tettem, cáfolja, aki akarja: az okos férfi okos, per definitionem: lexikálisan, racionálisan, intellektuálisan. Az okos nő ellenben bölcs. Intuitíven, irracionálisan és az érzelmeit kordában tartva. Mindkét fajta okosságra szükség van egyébként mindkét nemnek.  Most az asszonyi bölcsességemre van szükség elsősorban (mint ahogy az elmúlt pár évben főleg). Mert persze számít, hogy mennyire értem a kétismeretlenes egyenletet, mennyire vág az eszem hirtelen szituációkban, de mégiscsak fontosabb most, hogy tudjam, ...