Ember született a világra

El sem tudtam képzelni, milyen lesz majd, amikor megjön az életünkbe Jakab, a várva várt pici emberke, aki tökéletesen és kiszolgáltatottan ránk lesz bízva. 

El sem tudtam képzelni, hogy embert lehet így szeretni és félteni, mint a gyermekemet. 

Mintha hosszú-hosszú utazás  után érkezett volna meg, hónapokkal előtte bejelentette, hogy jön, és hogy marad is egy életre, mi pedig, bár nem találkoztunk még vele, egyre jobban és jobban megszerettük. 

Amikor előbukkant, viharos gyorsasággal, mint aki alig várja, hogy lássa a világot, és két másodperccel később átöleltem, s másfél óráig időtlen és boldog örökkévalóságban voltunk, hirtelen értelmet nyert a várakozás, értelmet nyert a neve, minden a helyére került, mint a kirakósban az utolsó darab: megérkezett hozzánk, és azért, mert minket választott, és mi jó szülei leszünk, s amikor nehéz lesz, szabad nehéznek lennie. 

Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen mérhetetlen gyönyörűség gondoskodni egy kicsi emberkéről, akihez ezer láthatatlan szál fűz hónapok óta, és akinek egyelőre én vagyok a világ. És fel fog nőni szép lassan, és mindig lesznek más, praktikus gondok és gondoskodni valók, és nagyon hamar el fog telni az idő, amikor megnyugszik attól, hogy magamhoz ölelem, hogy énekelek neki, hogy szeretgetem - és más formákat kell majd találni a szeretésnek.

De most, MOST jó. Itt és most gyönyörű az élet. Most ez van, egy gyönyörű újszülött, két hetes, és én az életemet adnám érte bármikor. 

Mintha eddig a porban játszottam volna – most azonban a csillagok közt vagyok.