A tengely követése

Tegnap három szegény emberrel találkoztam. Először újlipótvárosban, mikor oldottam el a biciklimet, hozzám lépett egy ősz szakállas, idős, enyhén lerobbant férfi, s mikor az első szavak után nem elfordultam, hanem meghallgattam, mit szeretne, olyan hálás lett, hogy alig bírta elmondani, hogy éhes. Azt mondtam, itt van egy Aldi, veszek neki valamit, mit szeretne. Fél kiló kenyeret. Ne legyen egy kiló? - alkudtam fölfelé. Hát, de legyen. Meg olyan fölvágott. Jó, de zöldség ne legyen? Nem, nem kell, illetve egy-két szem paradicsom... Bementem a boltba, és megvettem. Nem mondom, hogy többet megengedhettem magamnak, de nem néztem az árát. Mikor kimentem, s odaadtam neki, még megkérdezte, nincs-e egy kis rágóm véletlenül, mert az unokája, mikor hazamegy, mindig megkérdezi, nagypapa, van-e rágó? Minden szavát elhittem, ha igaz volt, ha nem. Nagyon régen láttam ilyen hálás embert, még a kezemet is megcsókolta, és én azt éreztem, valami nagy kitüntetést kapok, pedig meg sem érdemlem. ...

Kamaszkoromban sokat vívódtam azon, hogy egyszerre vagyok magamnak való és életvidám, átlagos és különleges. Aztán, mire szépen felnőttem, rájöttem, hogy létezik is-is. És hogy ez az élet sokkal összetettebb annál, mint hogy szavakkal meg lehessen fogalmazni. Itt lép be a képbe a művészet.

     Keveset éreztem ebben az adventben a várakozást. Egészen pontosan kétszer, az első hetekben, amikor kommunikációs eszközök híján csak vártam, vártam, hogy megjöjjön a kedves, és ma reggel, amikor a napot vártam felkelni.      Az utolsó napon felpattantak a szemeim fél hatkor, tudtam, hogy ki kell kászálódnom az ágyból, hogy rorátéra menjek. Valami oknál fogva a várat választottam, ám amikor kiértem a Szentháromság térre, és harangoztak, és sehol nem volt egy lélek sem, és a Bazilika kapuit zárva találtam - nos, egy percig azért bosszankodtam. Aztán úgy döntöttem, hogy ez az idő akkor is az Úré és az enyém. Kisétáltam a Benedek-hegyre, énekeltem, latinul és magyarul, és vártam, vártam a pirkadatban a csillagok alatt, hogy felkeljen a nap. Aztán sétáltam, hogy a testem is beszálljon az imába, recsegett és susogott lépteimtől a dértől feszes fű, ébredezett az alvó város. Nagyon kellett ez az óra.      Mindig van kire gondol...

Kedveseim,  megosztom veletek ezt a régi levelet, mert én minden egyes alkalommal, amikor ránézek az eredeti olasz szövegre, megvigasztalódom és jókedvre derülök.  Szeretettel.  Kedves C! Isten hozott otthon, a te sivatagodban! Igen, Isten mindig virraszt a gyermekei fölött, ahogy Jn 22-ben mondja Jézus: „Isten a hegyről lát, sőt, gondoskodik” Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden áldott nap, és kövessen (mondja Jézus)… és meg fogja találni az örök életet! Alessandro d’Avenia, egy olasz író azt mondja, hogy az élet olyan, mint egy folyó. A forrás csöndességében és kicsinységében születik, aztán egyre-egyre nagyobb lesz, és amikor akadályokkal találkozik, énekel. Így az akadályok, amikkel te találkozol, amelyek a te történetedhez tartoznak, ha a fénybe emeled, az Evangélium igazságával szembesíted azokat, akkor látod, hogy ezek azok az akadályok, melyektől az életed énekel! Gondolj arra a nehéz...

(Jól kérdezni is művészet.) Rájöttem, hogy nem változtam még eleget. Tanulok hallgatni, várni, és elviselni azt, ami fájdalmas. S végül megtapasztaltam, hogy végső soron minden Istenen múlik.

Három hete indultunk el otthonról, egy igen hirtelen döntés alapján, a Feneketlen tó és egy üveg bor mellől. Két hete gyaloglunk folyamatosan, Saint-Jean-Pied-de-Port-ból Santiago de Compostela felé, napi 15-20-35 km-eket megyünk. Sokszor alszunk sátorban, sokszor donatívós helyen, ahol adományokat fogadnak a szállásért, esetleg vacsoráért, reggeliért. A többi tömegszállás. Több száz emberrel találkoztunk, rengeteg zarándokot megismertünk, időseket, fiatalokat, a legkülönfélébb motivációkkal, s mind nagyon érdekes, izgalmas, egyedi. Hegyeken, meredekeken, szeles fennsíkokon és Spanyolország legkülönfélébb tájain megyünk. Minden nap jut egy-két marék szeder az út széléről, néhány szem füge, esetleg szőlő (ez főleg a szőlőtermelő Rioja megyében volt), mandula vagy dió. A bor csaknem olcsóbb, mint a kenyér, és még nem csalódtunk benne, s minden estére kerül jó társaság, szakács olaszok, szamárral bandukoló belga pár, kanadai asszonyok, magányos amerikai vagy némasági fogadalmat tevő auszt...

Három súlypontja van az évnek, három kezdete, amikor egy kicsit visszatekintek, és persze előre, amikor végiggondolom, hogy akkor most tényleg, merre. A nyilvánvaló az január elseje, a nyugati naptári év kezdete, a számok és a buli és a visszatekintés ideje. A második a születésnapom tavasszal, amikor szabadon elmélkedhetek az idő múlásáról és hasznáról. a harmadik pedig szeptember elseje, az iskolakezdés. Már rég nem járok intézményes iskolába, néha hiányzik, hogy ez tagolja az időmet, de valójában jó volt kilépni belőle, és amúgy is - minden nap tanulok, magamról, az emberekről, meg hát külső dolgokról és tudományokról is. A tanulás szeretete megmaradt, de azért számon tartom, hogy egy olasz fügefa alatt, koreai tengerparton vagy budapesti lakásban pakolászással töltöm-e a napot. Idén a szobám egyik sarkából a másikba költöztem. És nagy és ijesztő és kedves távlatok nyíltak meg előttem az elmúlt időszakban, és nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy adott eddig is bátorságot, és em...