amikor a budapesti hajléktalan is úriember
Tegnap három szegény emberrel találkoztam.
Először újlipótvárosban, mikor oldottam el a biciklimet, hozzám lépett egy ősz szakállas, idős, enyhén lerobbant férfi, s mikor az első szavak után nem elfordultam, hanem meghallgattam, mit szeretne, olyan hálás lett, hogy alig bírta elmondani, hogy éhes. Azt mondtam, itt van egy Aldi, veszek neki valamit, mit szeretne.
Fél kiló kenyeret.
Ne legyen egy kiló? - alkudtam fölfelé.
Hát, de legyen. Meg olyan fölvágott.
Jó, de zöldség ne legyen?
Nem, nem kell, illetve egy-két szem paradicsom...
Bementem a boltba, és megvettem. Nem mondom, hogy többet megengedhettem magamnak, de nem néztem az árát. Mikor kimentem, s odaadtam neki, még megkérdezte, nincs-e egy kis rágóm véletlenül, mert az unokája, mikor hazamegy, mindig megkérdezi, nagypapa, van-e rágó? Minden szavát elhittem, ha igaz volt, ha nem. Nagyon régen láttam ilyen hálás embert, még a kezemet is megcsókolta, és én azt éreztem, valami nagy kitüntetést kapok, pedig meg sem érdemlem.
Azután, hogy teljes legyen elkésésem az esti táncról, megláttam azt az idős koldust, aki mindig olvasni szokott a Szabadsághídon. Megkérdeztem, milyen könyveket szeret. Épp valami amerikai ponyvát olvasott, az antikváriumban ki lehet fogni jókat is az olcsók között, mondta, bár egyszer Kafkát olvasott, de hamar belefáradt.
Nem csodálom, mondtam.
Aztán elmesélte, hogy beteg lett, elvált, elvesztette a munkáját, és mikor meglátják a korát, nem veszik már fel sehova dolgozni.
Persze ha szemfüles az ember, akár háromszor-négyszer is ehet meleg ételt, jó minőségű főzeléket, este féláron van a főzelékfalóban, ha jól megy, még székelykáposztára is futja. Pakol székeket, gyümölcsöket, ha megjön a nyugdíja, haza tud majd menni a Jászságba, van még ott egy háza. De hát a Tiszántúlon, csak menjek el oda két hétre, látni fogom, hogy ahhoz képest még egy budapesti hajléktalan is úriember. Olyan élet van ott. Haverja van neki is négyszáz - és barátja is négy, gyerekkori barát.
Legközelebb viszek neki valami jó könyvet.
A harmadik ember épp kukázott egy mellékutcában, mikor megint a biciklimet oldottam el. Megkérdeztem, szeretne-e egy narancsot. Zavartan bólintott, majd mikor odaadtam, láttam, hogy jólesett neki. Remélem, ért valamit.
Először újlipótvárosban, mikor oldottam el a biciklimet, hozzám lépett egy ősz szakállas, idős, enyhén lerobbant férfi, s mikor az első szavak után nem elfordultam, hanem meghallgattam, mit szeretne, olyan hálás lett, hogy alig bírta elmondani, hogy éhes. Azt mondtam, itt van egy Aldi, veszek neki valamit, mit szeretne.
Fél kiló kenyeret.
Ne legyen egy kiló? - alkudtam fölfelé.
Hát, de legyen. Meg olyan fölvágott.
Jó, de zöldség ne legyen?
Nem, nem kell, illetve egy-két szem paradicsom...
Bementem a boltba, és megvettem. Nem mondom, hogy többet megengedhettem magamnak, de nem néztem az árát. Mikor kimentem, s odaadtam neki, még megkérdezte, nincs-e egy kis rágóm véletlenül, mert az unokája, mikor hazamegy, mindig megkérdezi, nagypapa, van-e rágó? Minden szavát elhittem, ha igaz volt, ha nem. Nagyon régen láttam ilyen hálás embert, még a kezemet is megcsókolta, és én azt éreztem, valami nagy kitüntetést kapok, pedig meg sem érdemlem.
Azután, hogy teljes legyen elkésésem az esti táncról, megláttam azt az idős koldust, aki mindig olvasni szokott a Szabadsághídon. Megkérdeztem, milyen könyveket szeret. Épp valami amerikai ponyvát olvasott, az antikváriumban ki lehet fogni jókat is az olcsók között, mondta, bár egyszer Kafkát olvasott, de hamar belefáradt.
Nem csodálom, mondtam.
Aztán elmesélte, hogy beteg lett, elvált, elvesztette a munkáját, és mikor meglátják a korát, nem veszik már fel sehova dolgozni.
Persze ha szemfüles az ember, akár háromszor-négyszer is ehet meleg ételt, jó minőségű főzeléket, este féláron van a főzelékfalóban, ha jól megy, még székelykáposztára is futja. Pakol székeket, gyümölcsöket, ha megjön a nyugdíja, haza tud majd menni a Jászságba, van még ott egy háza. De hát a Tiszántúlon, csak menjek el oda két hétre, látni fogom, hogy ahhoz képest még egy budapesti hajléktalan is úriember. Olyan élet van ott. Haverja van neki is négyszáz - és barátja is négy, gyerekkori barát.
Legközelebb viszek neki valami jó könyvet.
A harmadik ember épp kukázott egy mellékutcában, mikor megint a biciklimet oldottam el. Megkérdeztem, szeretne-e egy narancsot. Zavartan bólintott, majd mikor odaadtam, láttam, hogy jólesett neki. Remélem, ért valamit.
Megjegyzések