hála

Tegnap teljesen átlagos nap volt. Kivéve, hogy nem. Fehérbe öltöztem. Elszakadt a biciklim fékje. Irodalmi kávét reggeliztem. József Attiláról meséltem olaszul. Képzeletbeli tulipánokat ajándékoztam, és igazi virágmagvakat kaptam. Az útkeresők tortát is csináltak nekem házi búzából és gyümölcsből.
És az átlagos nap egy átlagos szakaszában a szaruból készült sótartók (vagy a melanéziai nyílvesszők?) fölött egyszer csak bevillant, hogy tulajdonképpen mindent szépen sorra megkapok, amit kérek. Nem, igazából nem amit kérek, hanem amire vágyom, amire igazán, szívből vágyom.

Valamiféle spirituális közösséget, ami olyasmi, mint a Lelkészség volt Szegeden. A néptáncot. A szellemi műhelyt, közeget. A saját élet- és lakóteret. Biciklit, ami függetlenné tesz, s amellyel naponta a világ egyik legszebb városának a szívében biciklizek végig. Munkát, ahol jól érzem magam, és ami mégsem köt gúzsba. Alkotó munkát, meditatív munkát, motivációt.
Sok-sok barátot. Köszönöm nektek.
Így teljesítse nektek is a Jóisten minden vágyatokat!

(íme, a válasz a magasság utáni vágyamra.)