eső, búcsú

szakad az eső
kopog a bőrömön és
a számon Isten.

A hétvégén kaptam egy haikut (nem ezt, egy másikat), fára mászunk, tóban úsztunk, kitekertünk Pilisszentivánig és vissza, csillagok alatt feküdtünk, bőrig ázva bicikliztünk és táncoltunk az esőben, és próbáltuk felfogni, hogy most valami véget ér.
Leginkább persze az útkereső év, és az a társaság olyan formában, ahogy voltunk idén, együtt a külső és belső úton.
Megint változás jön, még nem tudom, miféle, merre és hogyan tovább, de ha semmi másban, abban biztos vagyok, hogy Isten a tenyerén tart.
A nyárra beköltözök egy hátizsákba, a többit meglátjuk.