A tengely követése

(Jól kérdezni is művészet.) Rájöttem, hogy nem változtam még eleget. Tanulok hallgatni, várni, és elviselni azt, ami fájdalmas. S végül megtapasztaltam, hogy végső soron minden Istenen múlik.

Három hete indultunk el otthonról, egy igen hirtelen döntés alapján, a Feneketlen tó és egy üveg bor mellől. Két hete gyaloglunk folyamatosan, Saint-Jean-Pied-de-Port-ból Santiago de Compostela felé, napi 15-20-35 km-eket megyünk. Sokszor alszunk sátorban, sokszor donatívós helyen, ahol adományokat fogadnak a szállásért, esetleg vacsoráért, reggeliért. A többi tömegszállás. Több száz emberrel találkoztunk, rengeteg zarándokot megismertünk, időseket, fiatalokat, a legkülönfélébb motivációkkal, s mind nagyon érdekes, izgalmas, egyedi. Hegyeken, meredekeken, szeles fennsíkokon és Spanyolország legkülönfélébb tájain megyünk. Minden nap jut egy-két marék szeder az út széléről, néhány szem füge, esetleg szőlő (ez főleg a szőlőtermelő Rioja megyében volt), mandula vagy dió. A bor csaknem olcsóbb, mint a kenyér, és még nem csalódtunk benne, s minden estére kerül jó társaság, szakács olaszok, szamárral bandukoló belga pár, kanadai asszonyok, magányos amerikai vagy némasági fogadalmat tevő auszt...

Három súlypontja van az évnek, három kezdete, amikor egy kicsit visszatekintek, és persze előre, amikor végiggondolom, hogy akkor most tényleg, merre. A nyilvánvaló az január elseje, a nyugati naptári év kezdete, a számok és a buli és a visszatekintés ideje. A második a születésnapom tavasszal, amikor szabadon elmélkedhetek az idő múlásáról és hasznáról. a harmadik pedig szeptember elseje, az iskolakezdés. Már rég nem járok intézményes iskolába, néha hiányzik, hogy ez tagolja az időmet, de valójában jó volt kilépni belőle, és amúgy is - minden nap tanulok, magamról, az emberekről, meg hát külső dolgokról és tudományokról is. A tanulás szeretete megmaradt, de azért számon tartom, hogy egy olasz fügefa alatt, koreai tengerparton vagy budapesti lakásban pakolászással töltöm-e a napot. Idén a szobám egyik sarkából a másikba költöztem. És nagy és ijesztő és kedves távlatok nyíltak meg előttem az elmúlt időszakban, és nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy adott eddig is bátorságot, és em...

Űzöm az aranyszarvast. Mosolyoghattok, barátaim, de követek egy látomást, mely elillan előlem. Rohanok halmon, völgyön át, bebolyongok névtelen országokat, mert űzöm az aranyszarvast. Ti jöttök s vásároltok a piacon s portékával megrakodva otthonotokba újra visszatértek, de engem megérintett az otthontalan szelek varázsa, nem tudom, mikor és hol. Nincs gond a szívemben; messze magam mögött hagytam, ami tulajdonom volt. Rohanok halmon, völgyön át, bebolyongok névtelen országokat - mert űzöm az aranyszarvast. (Áprily Lajos fordítása Az illusztráció saját munka)

Most éppen nyár van. És általában fogalmam sincs, mit fogok csinálni a következő két-három napban vagy hétben. És még annál is kevesebb számítógépet látok. Helyette élek. Majd talán írok hosszabban, de most csak felvillanásokat tudok írni: Gyimes, Balaton, család, Művészetek Völgye, barátok, lovaglás vörös hajú ír fiatalemberrel a Hegyesd tövében, tánc, koncert, interjú, viharok, kenyérlángos, régi barátok. S van olyan, hogy felkelek, és a nap valahogy nagyon máshogy folytatódik, mint elterveztem. De szépséges mindenképp.

szakad az eső kopog a bőrömön és a számon Isten. A hétvégén kaptam egy haikut (nem ezt, egy másikat), fára mászunk, tóban úsztunk, kitekertünk Pilisszentivánig és vissza, csillagok alatt feküdtünk, bőrig ázva bicikliztünk és táncoltunk az esőben, és próbáltuk felfogni, hogy most valami véget ér. Leginkább persze az útkereső év, és az a társaság olyan formában, ahogy voltunk idén, együtt a külső és belső úton. Megint változás jön, még nem tudom, miféle, merre és hogyan tovább, de ha semmi másban, abban biztos vagyok, hogy Isten a tenyerén tart. A nyárra beköltözök egy hátizsákba, a többit meglátjuk.

Rax, Alpok. Fruzsi, Bori, Cili ezerhatszázvalamennyin. a Schwarza patakban. és mindenki.