A tengely követése

Hogy mi mindenre használom az időt, ami felszabadult? Mi az, amit nem tudok Jakabra figyelve csinálni? (a házimunka jó részét szerencsére vele együtt lehet végezni). Nos, átnyergelek egy újabb, kulturálisan és minden egyéb szempontból azonban pozitívabb dologra: olvasok. Regényt, verset, mesét, szépirodalmat, krimit, szakirodalmat, gyerekverset. Olvasok az olvasás öröméért. Aztán: írok. Írok, hogy a bennem lévő aktuális feszültség távozzon, hogy a gondolataim rendeződjenek, hogy el ne felejtsem, amit fejben már megfogalmaztam, írok, hogy alkossak. Írok géppel, és írok kézzel, naplót, regényt, levelet, verset, blogot. Ez ugyanolyan súlyos függőség, mint az előző, ámde az olvasáshoz hasonlóan ez is kreatív jellegű, nem csupán befogadó. Ezen kívül persze dolgozom is, vagyis elsősorban cikket írok, szerkesztőségi vitákban veszek részt, szerkesztek, fordítok. Néha nincs hozzá kedvem, de általában nagyon is jól esik. Aztán: előveszem a kis imazsámolyomat, és leülök rá. Néha csak ülö...

Egészen pontosan: hogyan veszem vissza azt az időt, amit hagytam, hogy ellopjanak tőlem. Igen, a szürke urak a szürke aktatáskáikkal és idővirág szivarjaikkal csak beférkőztek az én életembe is, hiába, hogy Momo az alteregóm. Ébredj, ember, mély álmodból, újra meg újra, ez itt a fogyasztói társadalom. Kezdhetném úgy is, hogy honnan indulunk: nos, aki még nem tudná, kisgyermekkel otthon lévő édesanyáknak korábbi szociális életük drámai csökkenésének különböző szindrómáit hivatott csökkenteni az internet, és főleg a facebook (és társai, de azokat én nem ismerem). Igen, ha kisgyerekkel vagy otthon, és vannak ilyen napok és olyan napok, van, hogy semmit, de semmit nem sikerül elvégezni a tervezett dolgokból (értsd: se egy mosás, se bevásárlás, se főzés, a takarításról nem is beszélve), vannak napok, amik egész produktívak (az előzőekből tetszőleges mennyiség megvalósítása), de valamennyiben közös az, hogy a társaságom egy csodálatos kis emberke, aki kicsi szíve teljes lelkesedésével ...