Valami hiány

Valami mindig hiányzik.
Nem is baj, az élet része a hiány, katolikus közegben úgy mondanám, hogy majd Odaát nem lesz hiány, addig azonban e földi években minden egyes nap jelen van.
Nemcsak az anyagiakra gondolok. Nem csak a soha-a-végére-nem-érek tanulásra, a maradéktalan és tökéletes pillanatok pillanatnyiságára, a szeretet tökéletes átadására és befogadásának lehetetlenségére, a test, a szellem, a lélek kielégíthetetlen szomjára.
Talán mindezekre együtt.
Egy estére eljátszottam a gondolattal, hogy ez az ősz is egy nagy változást hoz. Magamat is meglepett  a lelkesedés, a heves vágy valami intenzívebb szellemi közeg, pörgés, társaság, világmegváltó beszélgetések után. Nem azzal van a baj, hogy az estéim altatással telnek, hogy a beszédtémám nagy része a kisgyermekek fejlődése és gondozása körül mozog. Ez egy ilyen életszakasz. Csak ne hagyjam felejteni magamban a szomjat valami más, valami több, valami magamnál, magunknál több iránt.
Örök a küzdelmem a szavakkal, a magyar nyelvvel, önmagammal.
A hiány persze kreativitásra tanít, türelemre, megértésre önmagammal és másokkal szemben. Időt adni annak, ami fontos számomra. Sokat tanulok a vágyaimból és a hiányaimból.
Ez van, így szép az élet.