Napról napra
Jakab most lesz hat hónapos (szeptember 2-án, egészen pontosan).
És elképesztő, ahogy napról napra, szó szerint, de néha óráról órára növekszik és ügyesedik.
Nagyon élénk, nagyon derűs és nagyon kíváncsi. Már nem lehet az ágyon hagyni egyedül, hiszen gyakorlatilag keresztbe-kasul beszáguldja.
Többféle haladási módszere van:
hanyatt fekve hidat csinál, és a fejével araszol előre
vagy popót föl, fejet a földbe fúr, és úgy küzd
esetleg fölmegy négykézlábra, "kutyázik", leng előre-hátra, majd előreveti magát.
De olyan is volt, hogy kézzel húzta magát előre.
Persze a legravaszabb fogása, hogy elérjen valamit, hogy a takarót húzza meg.
Meg hengergőzik, oldalvást közelítve meg a kiszemelt célt, hasról hátra, hátról hasra.
Kedvenc játéka édesanya keze, meg a vizesflakon, valamint a könyveim (lennének, de csak az e-könyv olvasót adom oda, annak kék bőr tokja van). Meg a párnák. A piros különösen. De megkóstolta már édesapja papucsát és a kandalló hamutálcáját is, a szőnyegről nem is beszélve. Ma pedig együtt elmajszoltunk egy almát (na jó, én majszoltam, ő megszopogatta).
Kinőtt már az első foga, és útban van még egy. Néha, ha korán elalszik, felébred hajnali háromkor, vigyorog, és kérdi, játszunk-e... mindezt pedig csöndben. Néha nehezen alszik el - ami érthető, mert érdekes a világ, és könnyű túlpörögni. Meg hát annyi mindent kell nézni, figyelni, csinálni, mozogni, harapni.
Nem hiányoznak a szavak (ilyet se gondoltam volna, hogy fogok írni valaha) – hiszen szinte mindent ki tud fejezni - és milyen gazdag érzelemvilága van! Lesz majd kép is nemsokára, de inkább most gyönyörködöm.
Az életem vele nem ugyanolyan, mint volt – hanem sokkal gazdagabb! És mégis, minden belefér, amire szükségem van. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen fiam van.
Kicsi csoda, nagy szerelem.
És itt egy kép a keresztelőről. Nagyon figyeli a gyertyát.
És elképesztő, ahogy napról napra, szó szerint, de néha óráról órára növekszik és ügyesedik.
Nagyon élénk, nagyon derűs és nagyon kíváncsi. Már nem lehet az ágyon hagyni egyedül, hiszen gyakorlatilag keresztbe-kasul beszáguldja.
Többféle haladási módszere van:
hanyatt fekve hidat csinál, és a fejével araszol előre
vagy popót föl, fejet a földbe fúr, és úgy küzd
esetleg fölmegy négykézlábra, "kutyázik", leng előre-hátra, majd előreveti magát.
De olyan is volt, hogy kézzel húzta magát előre.
Persze a legravaszabb fogása, hogy elérjen valamit, hogy a takarót húzza meg.
Meg hengergőzik, oldalvást közelítve meg a kiszemelt célt, hasról hátra, hátról hasra.
Kedvenc játéka édesanya keze, meg a vizesflakon, valamint a könyveim (lennének, de csak az e-könyv olvasót adom oda, annak kék bőr tokja van). Meg a párnák. A piros különösen. De megkóstolta már édesapja papucsát és a kandalló hamutálcáját is, a szőnyegről nem is beszélve. Ma pedig együtt elmajszoltunk egy almát (na jó, én majszoltam, ő megszopogatta).
Kinőtt már az első foga, és útban van még egy. Néha, ha korán elalszik, felébred hajnali háromkor, vigyorog, és kérdi, játszunk-e... mindezt pedig csöndben. Néha nehezen alszik el - ami érthető, mert érdekes a világ, és könnyű túlpörögni. Meg hát annyi mindent kell nézni, figyelni, csinálni, mozogni, harapni.
Nem hiányoznak a szavak (ilyet se gondoltam volna, hogy fogok írni valaha) – hiszen szinte mindent ki tud fejezni - és milyen gazdag érzelemvilága van! Lesz majd kép is nemsokára, de inkább most gyönyörködöm.
Az életem vele nem ugyanolyan, mint volt – hanem sokkal gazdagabb! És mégis, minden belefér, amire szükségem van. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen fiam van.
Kicsi csoda, nagy szerelem.
És itt egy kép a keresztelőről. Nagyon figyeli a gyertyát.
Megjegyzések