Isten bolond kertészei
Újra és újra ugyanahhoz a gyökérhez lyukadok ki.
Bolondnak kell maradni.
Valami oknál fogva mindig is arra vágytam, hogy átlássam a dolgokat, egészben lássam a helyzetet, amit látok, amiben vagyok.
Aztán újra belátom, hogy nem tudom, az agyam nem áll rá arra, hogy férfimód átlássam a társadalmi mozgásokat és a hasonlókat, nem megy a nagyban gondolkodás.
De néha, néha mégiscsak vannak olyan pillanatok, amikor hirtelen átlátom az egész világmindenséget. Gyermekkoromban is voltak ilyenek, emlékszem, édesapám rendre meglepődött, milyen furcsa dolgokat mondok, mindazonáltal igazat adott, az ember tényleg túlbonyolítja a dolgokat, a közlekedést, az életet, a mindent, amihez hozzányúl.
És az ilyen ritka pillanatokban látom, hogy végső soron az számít, hogy szerettünk.
Lehet, hogy nem vagyok ügyes újságíró, nem vagyok fegyelmezni képes, érdekesen előadó pedagógus, nem tudom mindig jól kezelni a konfliktusokat, még írni sem tudok igazán jól, mert legfőbb eszközeim, a szavak már létüknél fogva ellene vannak, hogy azt fejezzem ki velük, ami igazán VAN.
De ilyenkor tudom azt, ami a lényeg, hogy szeretni születtünk. És ez a tudás kitart a hétköznapokban is.
Csak az számít, hogy szeretünk - annak minden hardcore, minden kemény formájával együtt:
az elviselhetetlen elviselése
a határok húzása és betartása
a megbocsátás
a bocsánatkérés
a remény a reménytelenségben
a sebezhetőség
és sebzettség
a külső és belső konfliktus
a feszültség
a hiány
a kétségbeesés
a gyász
a félelem
és a fájdalom.
Mégis, ennek az elcsépelt szónak a mindennapokban és a kiemelt fordulóidőkben való megélése az, ami segít túlélni, és ami túlél minket (amikre végső soron törekszünk), többet ér ez minden leírt és elporladó szónál, építménynél, szervezetnél, műalkotásnál.
A másik szívében kicsírázó, szárba szökkenő, virágba boruló és végül gyümölcsöt termő Isten a legmaradandóbb alkotás ezen a földön. Ilyen kertész szeretnék lenni.
És az ebből fakadó öröm messze meghalad minden vele járó negatív élményt.
Szeretni születtünk, bolondul, a legvégsőkig.
Van ehhez megújító erő is, ingyen. Úgy hívják, Szentlélek.
Bolondnak kell maradni.
Valami oknál fogva mindig is arra vágytam, hogy átlássam a dolgokat, egészben lássam a helyzetet, amit látok, amiben vagyok.
Aztán újra belátom, hogy nem tudom, az agyam nem áll rá arra, hogy férfimód átlássam a társadalmi mozgásokat és a hasonlókat, nem megy a nagyban gondolkodás.
De néha, néha mégiscsak vannak olyan pillanatok, amikor hirtelen átlátom az egész világmindenséget. Gyermekkoromban is voltak ilyenek, emlékszem, édesapám rendre meglepődött, milyen furcsa dolgokat mondok, mindazonáltal igazat adott, az ember tényleg túlbonyolítja a dolgokat, a közlekedést, az életet, a mindent, amihez hozzányúl.
És az ilyen ritka pillanatokban látom, hogy végső soron az számít, hogy szerettünk.
Lehet, hogy nem vagyok ügyes újságíró, nem vagyok fegyelmezni képes, érdekesen előadó pedagógus, nem tudom mindig jól kezelni a konfliktusokat, még írni sem tudok igazán jól, mert legfőbb eszközeim, a szavak már létüknél fogva ellene vannak, hogy azt fejezzem ki velük, ami igazán VAN.
De ilyenkor tudom azt, ami a lényeg, hogy szeretni születtünk. És ez a tudás kitart a hétköznapokban is.
Csak az számít, hogy szeretünk - annak minden hardcore, minden kemény formájával együtt:
az elviselhetetlen elviselése
a határok húzása és betartása
a megbocsátás
a bocsánatkérés
a remény a reménytelenségben
a sebezhetőség
és sebzettség
a külső és belső konfliktus
a feszültség
a hiány
a kétségbeesés
a gyász
a félelem
és a fájdalom.
Mégis, ennek az elcsépelt szónak a mindennapokban és a kiemelt fordulóidőkben való megélése az, ami segít túlélni, és ami túlél minket (amikre végső soron törekszünk), többet ér ez minden leírt és elporladó szónál, építménynél, szervezetnél, műalkotásnál.
A másik szívében kicsírázó, szárba szökkenő, virágba boruló és végül gyümölcsöt termő Isten a legmaradandóbb alkotás ezen a földön. Ilyen kertész szeretnék lenni.
És az ebből fakadó öröm messze meghalad minden vele járó negatív élményt.
Szeretni születtünk, bolondul, a legvégsőkig.
Van ehhez megújító erő is, ingyen. Úgy hívják, Szentlélek.
Megjegyzések