biciklizés csak úgy
Semmi extra, csak egy röpke ötven kilométeres tekerés. Rettenetesen jól esett kimenni a Városból, és kis ideig emberi méretű zajokat és levegőt észlelni, nagy tereket és Dunát, kicsi házakat tudni magam körül.
A munkám jelenleg napi legalább négy óra napi fenéken ücsörgést igényel, nem kényszerít persze semmi külső dolog, csak a saját magam elvállalt dolgok, de valahogy az öt óra hírszerkesztés megterhelőbbnek tűnik, mint az ugyanennyi idejű találomra való netszörfözés vagy írás, vagy olvasás - a hátsómnak. Persze lehet ez pszichés, mindenesetre ez van. Mindemellett élvezem, emberileg jó a csapat, de alapvetően egyedül dolgozom, magam választom a munkát, változatos - olvasás, interjúzás, színházba járás: magyarán figyelés, kérdezés, olvasás, írás. A kedvenc tevékenységeim.
Hiszen ami írás, az lehet kihívás, lehet fárasztó, lehet idegőrlő, de soha nem utálom. Persze biciklivel járok mindenhova, ami ha aktív is, szintén ücsörgés.
Hát így, egy lazsálós szombat után ma kitekertünk, rég meg akartam mutatni a kedvesnek Szentendrét, a kicsi ékszerdobozt, bár voltunk már barátoknál, a belváros mindig kimaradt. Hát most bepótoltuk.
Kalandos volt persze az út is, mert bár nehéz eltéveszteni az utat, sikerült a sárral vastagon borított ártéri utat megtalálni, egy üvegszilánkot a lakótársam biciklijének belső gumijába helyezni, és farkaséhesen beesni a legdrágább szerb vendéglőbe. (Bár valószínű, hogy minden a legdrágább kategóriába esik Szentendrén.)
Azért nagyon jól éreztük magunkat, gratuláltunk egy színésznőnek, udvariasak voltunk a félig udvarias pincérrel, és nagyon hálásak voltunk annak a fiatalembernek a segítségéért, mikor szó nélkül megállt, és elővette a bicikligumi-foltozó készletét. Az eset egyébként közvetlenül azután történt, hogy Gyuri beszólt a magyar módra félig resten dolgozó hév-sín tisztító munkásoknak valami tréfásat - s abban a percben kilapult a gumi - hiába, nem bottal vernek odafentről.
Hazaérvén ittunk egy rumos teát, és én azután bedőltem az ágyba, még olvasni sem volt erőm az ólmos fáradságtól - mentségemre legyen mondva, bár az én biciklim rendben volt, csak annyira, amennyire egy agyváltós női városi tanyabájk lehet. Minden fárasztósága ellenére remekül kifújta belőlem az egész heti gondolkodást, a város zajait és nyűgjeit, és még a semmittevés is jobban esik egy ilyen nap után.
A munkám jelenleg napi legalább négy óra napi fenéken ücsörgést igényel, nem kényszerít persze semmi külső dolog, csak a saját magam elvállalt dolgok, de valahogy az öt óra hírszerkesztés megterhelőbbnek tűnik, mint az ugyanennyi idejű találomra való netszörfözés vagy írás, vagy olvasás - a hátsómnak. Persze lehet ez pszichés, mindenesetre ez van. Mindemellett élvezem, emberileg jó a csapat, de alapvetően egyedül dolgozom, magam választom a munkát, változatos - olvasás, interjúzás, színházba járás: magyarán figyelés, kérdezés, olvasás, írás. A kedvenc tevékenységeim.
Hiszen ami írás, az lehet kihívás, lehet fárasztó, lehet idegőrlő, de soha nem utálom. Persze biciklivel járok mindenhova, ami ha aktív is, szintén ücsörgés.
Hát így, egy lazsálós szombat után ma kitekertünk, rég meg akartam mutatni a kedvesnek Szentendrét, a kicsi ékszerdobozt, bár voltunk már barátoknál, a belváros mindig kimaradt. Hát most bepótoltuk.
Kalandos volt persze az út is, mert bár nehéz eltéveszteni az utat, sikerült a sárral vastagon borított ártéri utat megtalálni, egy üvegszilánkot a lakótársam biciklijének belső gumijába helyezni, és farkaséhesen beesni a legdrágább szerb vendéglőbe. (Bár valószínű, hogy minden a legdrágább kategóriába esik Szentendrén.)
Azért nagyon jól éreztük magunkat, gratuláltunk egy színésznőnek, udvariasak voltunk a félig udvarias pincérrel, és nagyon hálásak voltunk annak a fiatalembernek a segítségéért, mikor szó nélkül megállt, és elővette a bicikligumi-foltozó készletét. Az eset egyébként közvetlenül azután történt, hogy Gyuri beszólt a magyar módra félig resten dolgozó hév-sín tisztító munkásoknak valami tréfásat - s abban a percben kilapult a gumi - hiába, nem bottal vernek odafentről.
Hazaérvén ittunk egy rumos teát, és én azután bedőltem az ágyba, még olvasni sem volt erőm az ólmos fáradságtól - mentségemre legyen mondva, bár az én biciklim rendben volt, csak annyira, amennyire egy agyváltós női városi tanyabájk lehet. Minden fárasztósága ellenére remekül kifújta belőlem az egész heti gondolkodást, a város zajait és nyűgjeit, és még a semmittevés is jobban esik egy ilyen nap után.
Megjegyzések