őszi energiák

 Már úgy belejöttem az újratervezésbe, gondolom, ez az ember-lét velejárója.

Az elmúlt év olyan volt, mint egy gyönyörű álom. Most felébredtem, és még eggyel bölcsebben próbálom csinálni, mint eddig. Nem veszekszem a valósággal, hanem elfogadom, és arra építkezem, máshogy nem igazán van értelme. 

Ez a kapcsolat nem olyan volt, mint az előző, amelyből úgy tudtam felépülni, hogy minden egyes tárgyat kiszanáltam. Ez egy egészséges és normális, őszinte kapcsolat volt, korrekt és egyenes lezárással. Úgyhogy a szomorúságon kívül van bennem hála is. Egyébként: B-nak igaza volt, nem működött volna. Csak belülről máshogy látszott, obviously. 

A valóság, amivel nem állok le vitatkozni, az az, hogy egyedül nevelem a fiamat, egy gyönyörű kisvárosban, csudaszép helyen, egy omladozó és minden szempontból felújításra szoruló házban. Úgyhogy az első feladat, hogy vissza tudjak költözni a konyhába: most a falról vakarom a penészt és az elmúlt fél évszázad festékrétegeit. Ez is egyfajta belső rendeződés, mint már tapasztaltam: a lomtalanítás, nagytakarítás, elengedés, alapok rendbehozása amúgy is az őszhöz tartozik, de így aztán végképp. 

A munka, úgy néz ki, rendben van, hála Istennek. A diákok ugyan nagyon hiányoznak, de azt is gondolom, hogy nem akarok csak azért egy helyen maradni, ami amúgy nem jó ilyen vagy olyan oknál fogva, mert "valami szociális élet kell", mert "úgyse lesz jobb" stb. Lesz jobb, és a töltődést, amit az emberekből merítek, máshonnan fogom majd beszerezni. És magam válogatom meg jobban, kivel töltöm az időmet és mivel. 

Például saját magammal, azzal, ami feladat, azzal, ami feltölt. Meg a családommal és a barátaimmal, természetesen. Szóval: szóljatok, ha erre jártok.

Újra pszichodráma lesz, és elkezdtem aikidóra járni. Kell már valami újra, amiben kezdő vagyok. Kell, hogy a testem mozduljon, de az is, hogy az egész lényem is vele. Hiányzik a tánc, a zenélés, az alkotás, de valahogy csak találok majd rájuk időt. Mindenre nem lehet, tudom. De apránként. 

Hát így megy ez.