Új kezdetek

 A nyarat így töltöm: 

Félig az új otthonban, a Nagyfaluban, félig még a kisvárosban, ott is két helyen (anyukámnak eltört a lába, innentől kezdve ott nagy a szükség ránk), valamint időnként a Balatonon a nyaralóban, hiszen most annak is mi vagyunk a gazdája. Kicsit soklaki ez így. Ja, és közben dolgozom home office-ban, ezen kívül ahol éppen vagyok, ott főzök és takarítok, mindeközben szórakoztatom a hatévest, ha épp nem talál magának más szórakoznivalót. (Csak viccelek, hagyni szoktam unatkozni, az a kreativitás előszobája, ugyebár).

A biciklim nagyon hiányzik, de bérletem már van, úgyhogy egy kicsit kitágult a város, mehetünk J-bal csavarogni.

Mama tud néha meglepő dolgokat mondani, azt mondta a minap, introvertált vagyok. Ezen meglepődtem, hiszen többnyire az emberekkel való találkozásból nyerem az energiát. Viszont az igaz, hogy van egy belső világom, amibe vissza-visszahúzódom, mint egy csigaházba, és ha nem tudok visszatérni, az beteggé tesz. 

Figyelem az embereket, akikkel nagyon intenzíven beszélgetek, valószínűleg még sokkal ilyenebb, volt már tapasztalatom ilyenre, valakiről évek óta barátok voltunk, és akkor derült ki számomra, hogy inkább introvertált, de az nagyon. Na ennyire figyelek a külvilágra... de mire figyelek akkor? Csak rájövök. Talán tényleg művész vagyok, ha ez  most hülyén hangzik is. Gyerekként megkaptam ezt a skatulyát, de nem értettem, most már sokkal inkább. 

Az emberek régebben kérdezgették: írogatsz még? 

Mintha nem levegő lenne az írás. 

Mintha nem az életben maradáshoz legszükségesebb dolgok egyike lenne. 

Írok. 

Újra írok, hosszú idő elapadt kreativitás után. Az elmúlt években másra kellett az energia: kilábalni egy nagyon-nagyon rossz alapokon nyugvó, bántalmazó kapcsolatból, úgy, hogy a gyermek is meg én is minél kevesebbet sérüljünk. 

Egyszer majd elolvashatjátok, mit írtam. Nem fogjátok megbánni.