tanulás
Szeptember mindig az iskolakezdés ideje volt nagyon sokáig. Egy ideje persze nincs iskola, a gesztenye- és platánillatról viszont mindig ez fog eszembe jutni.
Mióta azonban Jakab megszületett, ismét rengeteget tanultam és tanulok folyamatosan.
Első körben persze hogy hogyan kell gondoskodni (életben tartani) egy kisbabát, majd, hogy hogyan lehet jól és kötődően gondoskodni róla, hogy tíz-húsz év múlva ne legyenek se neki, se nekünk nyavalyái az élettel, aztán sorra, ahogy fejlődik, mindig más a kihívás. Ez egy szakma, akár elismerik, akár nem.
A másik nagy falat a háztartás.
Mikor főzzek? És mit, hogy mindenkinek jó legyen, háromféle igény mellett is? És mégis hogyan, ha egész nap pakolok, tárgyakat teszek egyik helyről a másikra (jó esetben a helyére), hogy ne ússzon el a lakás? És mikor vásároljak be? És mit, hogy kijöjjünk a pénzből? (ha van miből, ugye, a hülye is tud finomat...)
Vigasztaló az a mondat, hogy lehet, hogy a padló ragacsos egy kisgyerekes házban, de legalább a gyermek boldog. Igen, tudom a sorrendet. De mégis, azért én is jobban érzem magam tiszta és rendes házban. Csak épp alig jut rá idő, mert ez van a rangsor végén.
De kísérletezem folyamatosan, ötelemes főzés, cukormentes befőzés, fermentálás (gyömbérsör, ecet, jön majd a kimcsi is), volt már kovászos kenyér és lesz is. Aszalunk (almát, meggyet, barackot, paradicsomot), nem hagyjuk parlagon heverni a napot az udvaron. Szeretem az élő dolgokat, na. Amelyik él, változik, és lesz belőle valami, jó esetben valami finom. Sok mindent rakunk el télire, ez is kihívás. Lesz fokhagyma eltéve, csatni, de egy adag zakuszka már megvan, alma cukor nélkül, és persze cefre pálinkának, de az nem az én gondom.
A kertet is folyamatosan barátságossá próbáljuk tenni, a hagymát Kifli kutya kirágta, de a paradicsomot és az egy szál tő paprikát szerencsére nem érte el. Lesz kemence, fűszerkert, magaságyás, kiülő már van, bambuszból, remélhetőleg megszabadulunk a betontól és a lomoktól is nemsokára. De így is áldás a kert, nézzen ki akárhogy!
És persze mesemondás, autodidakta módon. Találtam gyakorlóterepet, most fölköthetem a gatyát. Kutatni, rendszerezni, gyakorolni, előadni, tanulni belőle.
Szerencsére még jut egy kis időm olvasni altatásokkor, különben nem tudom, hogy töltődnék. Éljen a szépirodalom és a krimi!
És most megpróbálok közösséget szervezni, hasonló gondolkodású anyukákkal. Hiányzik a közösség, mert az is tölt, az is sokat ad, adunk egymásnak, együtt vagyunk nők, és nem abban a fajtában, hogy rágjuk egymást, mert túl sok a dudás a szűk kocsmában.
A mozgás is hiányzik, kimerül a sok sétálásban, meg újabban biciklivel viszem futni Kiflit, hogy lefáradjon, Jakab hátul nézelődik addig - amíg az időjárás istene engedi. Aztán játszótér délután, hogy lefáradjon. Néha én fáradok le bele.... a játszótérnek külön farkastörvényei vannak szülőknek és gyerekeknek egyaránt.
A mantrám sokszor ez:
elmúlik.
El a hisztiroham, el a cukiság.
Addig meg megélek minden pillanatot.
Mióta azonban Jakab megszületett, ismét rengeteget tanultam és tanulok folyamatosan.
Első körben persze hogy hogyan kell gondoskodni (életben tartani) egy kisbabát, majd, hogy hogyan lehet jól és kötődően gondoskodni róla, hogy tíz-húsz év múlva ne legyenek se neki, se nekünk nyavalyái az élettel, aztán sorra, ahogy fejlődik, mindig más a kihívás. Ez egy szakma, akár elismerik, akár nem.
A másik nagy falat a háztartás.
Mikor főzzek? És mit, hogy mindenkinek jó legyen, háromféle igény mellett is? És mégis hogyan, ha egész nap pakolok, tárgyakat teszek egyik helyről a másikra (jó esetben a helyére), hogy ne ússzon el a lakás? És mikor vásároljak be? És mit, hogy kijöjjünk a pénzből? (ha van miből, ugye, a hülye is tud finomat...)
Vigasztaló az a mondat, hogy lehet, hogy a padló ragacsos egy kisgyerekes házban, de legalább a gyermek boldog. Igen, tudom a sorrendet. De mégis, azért én is jobban érzem magam tiszta és rendes házban. Csak épp alig jut rá idő, mert ez van a rangsor végén.
De kísérletezem folyamatosan, ötelemes főzés, cukormentes befőzés, fermentálás (gyömbérsör, ecet, jön majd a kimcsi is), volt már kovászos kenyér és lesz is. Aszalunk (almát, meggyet, barackot, paradicsomot), nem hagyjuk parlagon heverni a napot az udvaron. Szeretem az élő dolgokat, na. Amelyik él, változik, és lesz belőle valami, jó esetben valami finom. Sok mindent rakunk el télire, ez is kihívás. Lesz fokhagyma eltéve, csatni, de egy adag zakuszka már megvan, alma cukor nélkül, és persze cefre pálinkának, de az nem az én gondom.
A kertet is folyamatosan barátságossá próbáljuk tenni, a hagymát Kifli kutya kirágta, de a paradicsomot és az egy szál tő paprikát szerencsére nem érte el. Lesz kemence, fűszerkert, magaságyás, kiülő már van, bambuszból, remélhetőleg megszabadulunk a betontól és a lomoktól is nemsokára. De így is áldás a kert, nézzen ki akárhogy!
És persze mesemondás, autodidakta módon. Találtam gyakorlóterepet, most fölköthetem a gatyát. Kutatni, rendszerezni, gyakorolni, előadni, tanulni belőle.
Szerencsére még jut egy kis időm olvasni altatásokkor, különben nem tudom, hogy töltődnék. Éljen a szépirodalom és a krimi!
És most megpróbálok közösséget szervezni, hasonló gondolkodású anyukákkal. Hiányzik a közösség, mert az is tölt, az is sokat ad, adunk egymásnak, együtt vagyunk nők, és nem abban a fajtában, hogy rágjuk egymást, mert túl sok a dudás a szűk kocsmában.
A mozgás is hiányzik, kimerül a sok sétálásban, meg újabban biciklivel viszem futni Kiflit, hogy lefáradjon, Jakab hátul nézelődik addig - amíg az időjárás istene engedi. Aztán játszótér délután, hogy lefáradjon. Néha én fáradok le bele.... a játszótérnek külön farkastörvényei vannak szülőknek és gyerekeknek egyaránt.
A mantrám sokszor ez:
elmúlik.
El a hisztiroham, el a cukiság.
Addig meg megélek minden pillanatot.
Saint-Jean-Pied-de-Port, három éve, szeptemberben. Úton vagyunk.
Megjegyzések