Nagy dolgok

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nagyon sok idő kell, míg megemésztek akár egy aprócska dolgot is, egy mondatot, egy érzést. Hát még egy életállapot-változást. Vagy kettőt. Vagy két és felet. Különösen, ha fejre van fordítva.
Nem baj, van időnk, én legalábbis adok magamnak.
Férjhez mentem, legalábbis polgárilag, egyelőre. Mivel sem Gyurinak, sem nekem nem ez a legfontosabb, igyekeztem a lehető legkevésbé komolyan venni és a lehető legkevesebbet szervezni és nagydobra verni, de a közösségi oldalak korában ez lehetetlen. Így jártam. De aki fontos, az úgyis tudja, hogy előbb-utóbb megkeresem, vagy ha ő keres, akkor is tudhatja: jöhet bármikor. Lesz egyházi esküvő is.

Vannak bajok a kicsi és a nagy világban, én pedig hallgatok vagy szólok, de mindenképp megteszem, amit tudok az adott pillanatban - ha most ez "csak" annyi is, hogy egészséges családot teremtek. De tudom, hogy ez nagyobb dolog a történelemnél és az irodalomnál is, ha nem könnyű is ezt belátni.
Asszonnyá és anyává válni nem egy nap, nem is kettő, mint ahogy a gyermekből felnőtt nő, felnőtt ember lesz - évekbe, évtizedekbe telik.
Amit biztosan tudok: hogy áldottak vagyunk, és Isten fogja a kezünket minden nap. Ennél több nem is kell. És a családomért kiállok az egész világgal is, ha kell, mint ahogy meg is tettem már, mint ahogy Isten is megtette értünk.

Köszönöm annak, aki olvassa, aki gondol ránk, aki szeret engem, szeret minket, mert az bizonyára tudja, hogy nem lehet szabályosan élni (és én sem voltam soha szabályos lány).
Örüljetek velünk!
Nyolc év múlva, nyolcvan év múlva, ezer év múlva úgyis csak az számít, hogy szerettünk.