Eskü

Amit most leírok, szombaton akartam elmondani az egybegyűlteknek. De tekintetbe véve, hogy meglehetősen spontán volt az egész nap, egész egyszerűen megfeledkeztem róla.

Esküvő. Miért most? Miért ekkora? Mert így akartam. Csak.

Nem ezek a kérdések. Igazából nincsenek is kérdések. Ez van. 

"Megleltem, akit szeret a lelkem."

Túlcsorduló hála van bennem, Isten felé, és felétek: családom és barátaim. 

Egy kiemelt pillanat tanúi vagytok az életünkben (szaknyelven szólva egy átmeneti rítus kellős közepén vagyunk), és megint elfogytak a szavak, amelyek kifejeznék az örömömet és a hálámat. 

Mivel itt vagytok, eddig is tanúi voltatok az életünknek, annak egy-egy szakaszának. Volt abban minden, jó is, rossz is, hibák is, nehéz időszakok is – legfőképp azonban sok-sok öröm. És többek között ez mind – és ti mind, kisebb-nagyobb mértékben – formáltatok olyanná, ami ma vagyok. 

"Az én vezérem bensőmből vezérel."

Elmondhatom, hogy már idáig is teljes életet éltem. Gyermekkoromban azt kértem Istentől, hogy tapasztaljak meg mindent, de mindent. Ezt a kérést azóta sem bántam meg, pedig valóban meghallgatott. 

Most pedig, hogy megtaláltam azt az embert, akivel együtt akarom folytatni, eljött az idő, hogy véglegesen meghívjuk Istent a kapcsolatunkba és a családunkba. 

"A hármas fonál nem szakad el egyhamar"

Nem élünk skatulyába rakható életet. Keressük a saját utunkat és a belső szabadságot – és én úgy érzem, hogy a helyünkön vagyunk, bár hosszú és rögös út vezetett el idáig. És onnan tudom, hogy jól választottam, hogy tapasztalom: jobb emberré tesszük egymást (a Jóisten segedelmével). 

És lehet, hogy már sosem lesz belőlem valaki "nagy" és "híres" – de nem is ez a cél. Ember leszek, édesanya, és a jelenlétemmel, a lényemmel adok másoknak, és mutatom meg a világ szépségét és kerekségét (és a szavaimmal is talán). A "föld sója, a világ világossága" – ez a célom, ez akarok lenni. 

Mert a végén csak az számít, hogy szerettünk. Szeretni pedig nem lehet légüres térben, nem lehet józanul. Szeretni csakis bolondul lehet, mindent bízva, mindent remélve, mindent elviselve. Erre születtünk, és minden egyéb másodlagos. S ebben persze benne van a "hardcore" rész is: a sebzettség, a fájdalom, a hiány, a feszültség, az elviselhetetlen elviselése. 

Szerencsére mindezt nem kell magányos harcosként végigcsinálni, mert Isten és az ő kegyelemnek hívott rejtélyes ereje itt van velünk minden pillanatban, hogy mintegy belső segítségként irányban tartson. 

Ismétlem magamat, de a másik ember szívében szárba szökő és gyümölcsöt hozó Isten a legmaradandóbb alkotás ezen a világon. 

Köszönöm nektek, és neked, kedvesem, hogy én is kivirágozhatok mellettetek, hogy mellettem álltok a könnyű és a nehéz időkben is. A fizikai, az anyagi, az érzelmi támogatást. Az imákat. Hogy szerethetlek titeket. Köszönök mindent, mindent.