Megváltozott formák

   Nem tudom, ki hogy van vele, az én elsődleges információgyűjtési módom az olvasás. Természetesen a megfigyelés is, csak manapság már kevés az olyan tevékenység, amit megfigyelés alapján lehet elsajátítani, gondolok itt egy régimódi szakmára, amit az ember húsz-huszonöt év alatt tanult meg, megfigyelés és sok-sok gyakorlás alapján (inaskodás, legénykedés, vándorévek, mestermunka). 

    Mióta Jakab megszületett, rengeteg időm van olvasni és tanulni, az internetnek is hála – alaposan megszűrve persze, de mégis, és szép fokozatosan egyre több dologba beleástam magam, egyre tudatosabb vagyok sok mindenben, és egyre jobban tudom azt is, hogy mit akarok csinálni. 

     Ha viszont a felületekre gondolok, amelyeken kószálni/tanulni lehet, egyre többször futok bele a videókba. A vlogger, vagyis videó blogger még egy éve is ismeretlen fogalom volt számomra például. De ha a közösségi médiát nézem, ott is egy-egy mondandót történetekkel, képekkel, kisfilmmel mondanak el, ahelyett, hogy három sorban leírnák. Így felgyorsultunk, a mindenit. 

    Az az igazság, hogy én nem szeretem a videókat. Ha valami tényleg értékes, és van menne munka, mondanivaló, esztétikum, annak van értelmes, és szívesen meg is nézem, de ez ritka. És emellett időrablónak gondolom azt, hogy egy mondatot vagy egy bekezdést egy három perces videóban nézetnek meg velem. 

      Így elkényelmesedtünk volna? 

      Ennyire felgyorsultunk? 

      Ennyire vizuálisak vagyunk? 

      Ennyire elhalványodtak a belső képek?

    Amúgy meg egy idő után besokallok a cikkektől is, nemcsak a videóktól. És akkor előveszek valami olyat, amiben igazán el lehet merülni. Valami jó vaskos szépirodalmat. De minimum egy regényt. Mert történetre igény van, nyilván, mindenkinek. És képekre is. A kettő ötvözete a számomra egy jó film (figyelem, nem egy hollywoodi limonádé). 

     Lehet, hogy több munka leírni egy szöveget, megszerkeszteni, átnézni, mint elmondani és azt felvenni-megvágni, lehet, hogy nem. Lehet, hogy valakinek ez könnyebben befogadható. Nem tudom, hány embernek könnyebbség, hogy egyre több a videó. Ez van. Csak nekem nem tetszik annyira.

    Ami zavar még, az a kommentelési lehetőség, amely a szöveg szétverésének hatékony eszköze, és az értelmes párbeszédnek a lehető legalkalmasabb megakadályozója. Lehet értelmes – de inkább párbeszéd-kezdeményező, mint terep rá. Sőt, előhozhat az emberből sok mindent, jót is, rosszat is.

     Hiányoznak a jó szövegek, na.

     De a legszomorúbb, hogy még ha találnék is valami igazán jó és szép szöveget, szépet, irodalmat az interneten, lehet, hogy nem olvasnám el. Mert a képernyő számomra semmilyen formában nem alkalmas az igazán értékes szövegek befogadására, a belemélyedésbe, a szemlélődésbe, a mélyolvasásba, és bár sok időt töltök jelenleg a képernyő ellőtt töltött, az nem olvasás. 

     Számomra az olvasáshoz könyv kell, vagy minimum egy könyvolvasó. De még inkább egy igazi könyv. Hagyjuk is a képernyőt. Ott a könyvespolcom.

Jakab ír. Nagyon.