Szakmákról való morfondírozás
Kezdjük csak azzal, amiért pénzt is kap az ember, a "munka": az én esetemben ez hagyományosan tanárság lenne, esetleg múzeumban valami dolgozó (a létra legalsó fokától a legfelsőig minden elképzelhető), netalán újságíró vagy valami hasonló.
Én végül is nem a kijárt utakat választottam, hanem a járatlanabbat és kevésbé ismerteket: úgy döntöttem, mesemondó leszek. Innentől kezdve sok-sok gyakorlás és önképzés, és élethosszig tartó tanulás vár rám, és a legjobb az egészben, hogy alig várom, és minden percét élvezem.
Aztán – nőként – ott van a háztartásvezetés. Régen a házvezetőnő, a bejárónő, a takarítónő, a szakácsnő csinálta ezeket módosabb házakban, most a családanyára marad minden ehhez tartozó mentális és fizikai munka. Senki ne mondja, hogy ehhez nem kell gyakorlat! Csakhogy nem tanítják sehol a trükköket, magunknak kell utánajárni mindennek: hogy hogyan oszd be a pénzt, hogyan tervezd meg az étkezéseket, hogyan tartsd fejben (vagy papíron) az elintézendő dolgokat, sétáltasd a kutyát, logisztikázd meg a programokat, születés- és névnapokon köszöntsd föl a barátokat és a rokonokat, és még hosszan lehetne sorolni. Rakj és tartsd meg a rendet, és a tisztaságot (hahaha). És mindezt persze öko-bio takarítószerekkel, mert minek vegyszerezzem magunkat.
Ha pedig az ember saját otthont szeretne, olyan áron, amit egy halandó ember is meg tud fizetni, akkor egy kicsit otthon kell lennie a lakberendezésben is, hogy ne egy stílustalan káosz legyen az otthon, hanem jó legyen ránézni. És persze mindél kevesebb cuccal, tehát a minimalizmus mint régi-új irányzat szintén előirányozható, ami egy jó hosszú folyamat, mert a cuccok áramlanak befelé, de a mi kultúránkban a lomtalanításon kívül nemigen van kulturált módja a felesleges holmiktól való megszabadulásnak.
Aztán ott a szakács munkája. Az élelmiszerek beszerzése, tárolása, megfőzése, átalakítása, hogy finom legyen, változatos, egészséges, semmi ne vesszen kárba, és még ki is jöjjünk a pénzből, mert ugye ha van miből, úgy könnyű finomat. Tanulmányozni kell a paraszti konyhát is. De a túlélésen túl: mi az, ami tényleg jót tesz? Ahányan vagyunk a családban, annyiféle test és annyiféle igény. Mindenesetre, amit elhatároztam: sokkal több zöldség, és a még eddigi minimálisnál is kevesebb cukor és tej. Remélhetőleg nemsokára lesz kovászos kenyér is.
Külön szakma természetesen a gyereknevelés: hogyan tartsd életben, hogyan gondozd a korának és a személyiségének és a társadalomnak megfelelően, hogyan válassz neki óvodát/iskolát stb. Millió irányzat van ebben, és meggyőződésem, hogy nem érdemes erről semmiféle vitát nyitni. Én a természetes-kötődő-kapcsolódó vonalon vagyok, de aki máshogy csinálja, az még csinálhatja teljesen ugyanolyan jól is. Mindenesetre, egész emberes munka. És mivel folyton nő az az áldott gyermek, a helyzet és a tudnivalók is folyamatosan változnak.
Aztán, ha nem akar kiszipolyozott rongybábuként egyszer csak kidőlni az ember, be kell iktatni tudatosan mindenféle szüneteket, én-időt: barátnőzést, alvást, mozgást, olvasást. De milyen mozgást? Mi tesz jót és mire van időm? Mit tegyek a hátfájás ellen? Ja igen, a barátok: tartani a kapcsolatot a régiekkel, az újakkal, telefon, email, skype, levél, személyesen. Ki jön hozzánk látogatóba?
Ha pedig egy csúnya betegség elkap minket, tudni kell, mivel szaladjunk orvoshoz és mivel ne, mit vegyünk komolyan és miből tudja magát a szervezet meggyógyítani – ebben a házi patikában például még meglehetősen gyerekcipőben járok.
Akinek kertje van, az pedig óhatatlanul is elkezd kapirgálni a kertben. Először csak május táján jön meg a kedve, majd következő évben talán januárban észbe kap. Idén lett egy csomó bazsalikomom, zsályám és majorannám magról, valamint a kertben ólálkodó menta-és citromfűcsokrokat szorgosan metszegettem saját szárítású teának, mivel elhatároztam, hogy a teaigényemet nem a boltok filtereseiből fogom kielégíteni, hanem saját gyűjtésből. Fűszernövényekkel és virágokkal (valamint a gazokkal/ehető vadnövényekkel is) elég jól állok. Szóval: kertészkedni is tanulni kell: ültetni, palántázni, metszeni, permetezni, szüretelni. Kertet építeni. Komposztálni. Öntözni. Tervezni.
Ehhez jön a befőzés, amit szedünk, amit kapunk, amit veszünk: Hogyan dolgozzam fel, és mivel tartósítsam? milyen eljárással? Mennyi cukorral? (én általában steril üveg, semmi tartósítószer, max citromsav, kevés vagy semmi cukor, esetleg fűszerek). Idén már van meggy, körte, ribizli, paradicsom, aztán jön majd a többi.
És persze akinek kutyája van, az tanuljon meg vele bánni. Ez is egy szakma: hogy kell szólni hozzá, hogy szót fogadjon? És sétáltatni. És nevelgetni. És dögönyözni. És észrevenni, ha baja van. Főzni neki. Satöbbi.
A családon és a háztartáson túl pedig: a régi szenvedély, az írás. Néha-néha arra is jut idő, jobb volna, ha több lenne. S hogy olvasni mikor jut időm, kérdeznétek? Nos, arra minden nap. A családom legnagyobb "örömére" a ház minden vízszintes felületén található egy-két könyv is (a sok egyéb mellett). Amíg még a gyermek nálam keres megnyugvást, a lopott perceket lelkiismeretfurdalás nélkül és elvetemülten felhasználom, hogy párhuzamosan tíz könyvet olvassak.
A házasságot pedig nem is említettem még, talán mert annyira alap. Ez a leges-leg, de természetesen a többin keresztül is, és a többin itt elsősorban a minőségi időt, a főzést meg a rendet értem. És persze minőségi idő Istennel is.
Lényeg a lényeg: nem unatkozom. És időről időre belátom, hogy minden egyszerre nem megy, de ez így van jól. Élethosszig tartó tanulással jegyeztem el magam, intézményesített keretek nélkül. És pofátlanul élvezem. Még aludni is jut időm.
Én végül is nem a kijárt utakat választottam, hanem a járatlanabbat és kevésbé ismerteket: úgy döntöttem, mesemondó leszek. Innentől kezdve sok-sok gyakorlás és önképzés, és élethosszig tartó tanulás vár rám, és a legjobb az egészben, hogy alig várom, és minden percét élvezem.
Aztán – nőként – ott van a háztartásvezetés. Régen a házvezetőnő, a bejárónő, a takarítónő, a szakácsnő csinálta ezeket módosabb házakban, most a családanyára marad minden ehhez tartozó mentális és fizikai munka. Senki ne mondja, hogy ehhez nem kell gyakorlat! Csakhogy nem tanítják sehol a trükköket, magunknak kell utánajárni mindennek: hogy hogyan oszd be a pénzt, hogyan tervezd meg az étkezéseket, hogyan tartsd fejben (vagy papíron) az elintézendő dolgokat, sétáltasd a kutyát, logisztikázd meg a programokat, születés- és névnapokon köszöntsd föl a barátokat és a rokonokat, és még hosszan lehetne sorolni. Rakj és tartsd meg a rendet, és a tisztaságot (hahaha). És mindezt persze öko-bio takarítószerekkel, mert minek vegyszerezzem magunkat.
Ha pedig az ember saját otthont szeretne, olyan áron, amit egy halandó ember is meg tud fizetni, akkor egy kicsit otthon kell lennie a lakberendezésben is, hogy ne egy stílustalan káosz legyen az otthon, hanem jó legyen ránézni. És persze mindél kevesebb cuccal, tehát a minimalizmus mint régi-új irányzat szintén előirányozható, ami egy jó hosszú folyamat, mert a cuccok áramlanak befelé, de a mi kultúránkban a lomtalanításon kívül nemigen van kulturált módja a felesleges holmiktól való megszabadulásnak.
Aztán ott a szakács munkája. Az élelmiszerek beszerzése, tárolása, megfőzése, átalakítása, hogy finom legyen, változatos, egészséges, semmi ne vesszen kárba, és még ki is jöjjünk a pénzből, mert ugye ha van miből, úgy könnyű finomat. Tanulmányozni kell a paraszti konyhát is. De a túlélésen túl: mi az, ami tényleg jót tesz? Ahányan vagyunk a családban, annyiféle test és annyiféle igény. Mindenesetre, amit elhatároztam: sokkal több zöldség, és a még eddigi minimálisnál is kevesebb cukor és tej. Remélhetőleg nemsokára lesz kovászos kenyér is.
Külön szakma természetesen a gyereknevelés: hogyan tartsd életben, hogyan gondozd a korának és a személyiségének és a társadalomnak megfelelően, hogyan válassz neki óvodát/iskolát stb. Millió irányzat van ebben, és meggyőződésem, hogy nem érdemes erről semmiféle vitát nyitni. Én a természetes-kötődő-kapcsolódó vonalon vagyok, de aki máshogy csinálja, az még csinálhatja teljesen ugyanolyan jól is. Mindenesetre, egész emberes munka. És mivel folyton nő az az áldott gyermek, a helyzet és a tudnivalók is folyamatosan változnak.
Aztán, ha nem akar kiszipolyozott rongybábuként egyszer csak kidőlni az ember, be kell iktatni tudatosan mindenféle szüneteket, én-időt: barátnőzést, alvást, mozgást, olvasást. De milyen mozgást? Mi tesz jót és mire van időm? Mit tegyek a hátfájás ellen? Ja igen, a barátok: tartani a kapcsolatot a régiekkel, az újakkal, telefon, email, skype, levél, személyesen. Ki jön hozzánk látogatóba?
Ha pedig egy csúnya betegség elkap minket, tudni kell, mivel szaladjunk orvoshoz és mivel ne, mit vegyünk komolyan és miből tudja magát a szervezet meggyógyítani – ebben a házi patikában például még meglehetősen gyerekcipőben járok.
Akinek kertje van, az pedig óhatatlanul is elkezd kapirgálni a kertben. Először csak május táján jön meg a kedve, majd következő évben talán januárban észbe kap. Idén lett egy csomó bazsalikomom, zsályám és majorannám magról, valamint a kertben ólálkodó menta-és citromfűcsokrokat szorgosan metszegettem saját szárítású teának, mivel elhatároztam, hogy a teaigényemet nem a boltok filtereseiből fogom kielégíteni, hanem saját gyűjtésből. Fűszernövényekkel és virágokkal (valamint a gazokkal/ehető vadnövényekkel is) elég jól állok. Szóval: kertészkedni is tanulni kell: ültetni, palántázni, metszeni, permetezni, szüretelni. Kertet építeni. Komposztálni. Öntözni. Tervezni.
Ehhez jön a befőzés, amit szedünk, amit kapunk, amit veszünk: Hogyan dolgozzam fel, és mivel tartósítsam? milyen eljárással? Mennyi cukorral? (én általában steril üveg, semmi tartósítószer, max citromsav, kevés vagy semmi cukor, esetleg fűszerek). Idén már van meggy, körte, ribizli, paradicsom, aztán jön majd a többi.
És persze akinek kutyája van, az tanuljon meg vele bánni. Ez is egy szakma: hogy kell szólni hozzá, hogy szót fogadjon? És sétáltatni. És nevelgetni. És dögönyözni. És észrevenni, ha baja van. Főzni neki. Satöbbi.
A családon és a háztartáson túl pedig: a régi szenvedély, az írás. Néha-néha arra is jut idő, jobb volna, ha több lenne. S hogy olvasni mikor jut időm, kérdeznétek? Nos, arra minden nap. A családom legnagyobb "örömére" a ház minden vízszintes felületén található egy-két könyv is (a sok egyéb mellett). Amíg még a gyermek nálam keres megnyugvást, a lopott perceket lelkiismeretfurdalás nélkül és elvetemülten felhasználom, hogy párhuzamosan tíz könyvet olvassak.
A házasságot pedig nem is említettem még, talán mert annyira alap. Ez a leges-leg, de természetesen a többin keresztül is, és a többin itt elsősorban a minőségi időt, a főzést meg a rendet értem. És persze minőségi idő Istennel is.
Lényeg a lényeg: nem unatkozom. És időről időre belátom, hogy minden egyszerre nem megy, de ez így van jól. Élethosszig tartó tanulással jegyeztem el magam, intézményesített keretek nélkül. És pofátlanul élvezem. Még aludni is jut időm.
Kéz-szelfi viharral.
Megjegyzések