Gyerekszáj
Lenyűgöző figyelni, ahogy Jakab összerakja a világot. Tizenkilenc hónapos, és nagyjából mindent követ, ami körülötte zajlik, érzelmileg egész biztos, de értelmileg is.
Ma altatáskor hangosan fölnevettem: énekeltem a Csillagok, csillagokat, mint minden este, ma azonban, amikor oda értem, hogy: "mutassatok utat", rögtön rávágta, hogy KUKA!, majd az ismétléskor megint. A kuka ugyanis nagy játék, két szelektív gyűjtő is van ötven méteres körzetben a ház mellett, és az üvegszilánkokat remekül lehet gyűjteni, eleinte egyesével, most már egy marokba minél többet. Szerencsés esetben a kukában landolnak. (Egyébként is, ha valami szemetet látunk, gyorsan keresünk egy kukát, általában tudja, hogy a szemétnek ott a helye).
Már mond egyértelmű szókezdeményeket, lelkesen fedezi föl például a PÓ-t, vagyis a pókhálót és a pókot mindenhol (ha takarítani támadna kedvem valaha is, megkérdem majd Jakabot, hol lát pókot...)
Aztán ott van a PÁ, mint párduc, hópárduc és CICA, ezt az állatkertbe belesve szoktuk megfigyelni - ma a "hoppá" szóra is "pá" volt a reakció.
A toboz, a bot, a Kifli kutya vize és étele mind VAU-VAU, elvégre hozzá tartoznak, neki kell dobni a botot-tobozt, de persze valamennyi más kutya is vau-vau.
A szirénázó autókat mutatja is a kezével, ahogy villognak, és nínó-mondás helyett remekül utánozza a hangjával a szirénázást (ahogy a köhögést is köhögést imitálva mutatja). Egyébként is remek hangutánzó és hangfestő szavakat talál ki, a puffanásra például TASSZ-szerűséget mond, de számtalan hasonló dolog van, amit nem én mondok neki, mégis talál rá ki valamit, kézjelet vagy hangot.
Az "Én elmentem a vásárba fél pénzzel" című dalocskát most már egészen sok állattal el tudjuk énekelni, Jakab mindig rávágja az adott állat hangját az ismétlésekkor: kutya, cica, bivaly, ló, birka, madár, pipi, párduc, kecske...
Emellett stabilan jelel, nem számolom, de húsz-harminc jelet biztosan használunk a hétköznapokban, az autótól elkezdve az evésen át a fürdésig, persze ahogy tágul a világ, úgy lesz egyre kevesebb ez a fajta kommunikáció, és egyre jobban rá lesz utalva a hangokra - mint ahogy most már ha véletlen lemegy négykézlábra, hamar rájön, hogy ez már neki lassú...
Délelőtt is, délután is kimegyünk vele sétálni, vagy a játszótérre (Kiflivel vagy nélküle), biciklivel vagy háti csatosban, vagy gyalog (mondjuk egyszerre a kettőt nem engedem el, legfeljebb az erdőben...)
Szóval nem unatkozunk. Sőt.
Ma altatáskor hangosan fölnevettem: énekeltem a Csillagok, csillagokat, mint minden este, ma azonban, amikor oda értem, hogy: "mutassatok utat", rögtön rávágta, hogy KUKA!, majd az ismétléskor megint. A kuka ugyanis nagy játék, két szelektív gyűjtő is van ötven méteres körzetben a ház mellett, és az üvegszilánkokat remekül lehet gyűjteni, eleinte egyesével, most már egy marokba minél többet. Szerencsés esetben a kukában landolnak. (Egyébként is, ha valami szemetet látunk, gyorsan keresünk egy kukát, általában tudja, hogy a szemétnek ott a helye).
Már mond egyértelmű szókezdeményeket, lelkesen fedezi föl például a PÓ-t, vagyis a pókhálót és a pókot mindenhol (ha takarítani támadna kedvem valaha is, megkérdem majd Jakabot, hol lát pókot...)
Aztán ott van a PÁ, mint párduc, hópárduc és CICA, ezt az állatkertbe belesve szoktuk megfigyelni - ma a "hoppá" szóra is "pá" volt a reakció.
A toboz, a bot, a Kifli kutya vize és étele mind VAU-VAU, elvégre hozzá tartoznak, neki kell dobni a botot-tobozt, de persze valamennyi más kutya is vau-vau.
A szirénázó autókat mutatja is a kezével, ahogy villognak, és nínó-mondás helyett remekül utánozza a hangjával a szirénázást (ahogy a köhögést is köhögést imitálva mutatja). Egyébként is remek hangutánzó és hangfestő szavakat talál ki, a puffanásra például TASSZ-szerűséget mond, de számtalan hasonló dolog van, amit nem én mondok neki, mégis talál rá ki valamit, kézjelet vagy hangot.
Az "Én elmentem a vásárba fél pénzzel" című dalocskát most már egészen sok állattal el tudjuk énekelni, Jakab mindig rávágja az adott állat hangját az ismétlésekkor: kutya, cica, bivaly, ló, birka, madár, pipi, párduc, kecske...
Emellett stabilan jelel, nem számolom, de húsz-harminc jelet biztosan használunk a hétköznapokban, az autótól elkezdve az evésen át a fürdésig, persze ahogy tágul a világ, úgy lesz egyre kevesebb ez a fajta kommunikáció, és egyre jobban rá lesz utalva a hangokra - mint ahogy most már ha véletlen lemegy négykézlábra, hamar rájön, hogy ez már neki lassú...
Délelőtt is, délután is kimegyünk vele sétálni, vagy a játszótérre (Kiflivel vagy nélküle), biciklivel vagy háti csatosban, vagy gyalog (mondjuk egyszerre a kettőt nem engedem el, legfeljebb az erdőben...)
Szóval nem unatkozunk. Sőt.
Megjegyzések